sebtolvaj

Az anya és a fiú egy villamoson utaznak. Még mindig azon, amelyik elkanyarodik egyszer csak, és aztán megcsapja az orrukat gázszag, és olyankor elmosolyodnak. Évtizedek óta utaznak ezen a vonalon, egyfolytában - de nem beszélnek erről már sose -, elszomorítaná az anyát és nem kevésbé a fiút. Pedig senkinek nincsen egyforma gázszaga, mert az valami nagyon személyes dolog. Az, ahogy érzed. És van a szaghoz alkony és fénylő felületek és ellenfény. Az anya az első kocsiban ül, a fiú már az utolsóban, valahogy hátrakeveredett. A középső kocsiban nincs senki. Persze ezt az avatatlanok hiszik csak így, az anya és a fiú jól tudja, ott azok vannak, akik régen el vannak felejtve.
Az anya felhívja a fiút, apa van a vezetőfülkében, ő csenget egy kicsit.
Az anya tehát az első kocsiból telefonál, lábánál kölyökmacskák játszanak gombolyaggal, és ez megszépíti az anyát, jelentéstartalma lesz tőle, még akkor is, ha erről ő aligha tud.
A fiú pedig felveszi a hátsó kocsiban a telefont, de nem változtat a testhelyzetén, ugyanúgy áll a leghátsó kocsi leghátsó ablakánál, és néz. És az anyának el kell olyankor mondani olyan mondatokkal a látványt, amiknek felkiáltó jel van a végükön. Az anya él-hal a felkiáltójelekért.
A fiú valamiféle médium, igazolás a megtett útra, sosem a jövendőre.
És persze a fiú - ezt az anya nem tudja - nem mindig azt látja, amit néz, ebből következőleg nem is azt mondja, amit lát. Így megy a villamos a vakvágányra. Az anya kérdezi a fiút, hogy milyen. A fiú, mondja, hogy fáradt. A fiú is kérdezi az anyát, hogy milyen. Azt mondja fáj. Az anya eszméletlenül sokat tud arról, hogy milyen az, amikor fáradt. A fiúnak fogalma sincs a fájdalmakról.
Az első kocsiban menetrend szerint az megy most, így mondja, hogy most az megy, hogy a csontok a lábakból mennek elenyészni. Hogy ez valami divat itt, fiam, így mondja, és azt is hozzáteszi, hogy nem tudja, ki miatt van. Hogy ez a Gyurcsány lehet-e az ok, vagy talán az Orbán, hogy ő teljesen össze van ebből kifolyólag keveredve, de csak annyi biztos, hogy hasogat. És ez nem jó, mert ő az ünnepek előtt nem szokott összekeveredni, se hasogatni, hiszen ismerem.
Aztán megint kérdezi, hogy mit látok. És egy álmot látok, de úgy látom az álmot, hogy közben nagyon is tudom, hogy az, amit látok, az nem valóság. És vagyok olyan esztelen, hogy mégis a valóság babzsákját tömjem ki vele. És amikor megérzi, hogy ez babzsák, akkor örül, mert óvodában dolgozott, és akkor ott neki az is volt a dolga, hogy a tesis foglalkozás előtt ő előkészítse a babzsákokat. Ez jó rég volt, hogy a Henyei Piroska is milyen nagy kurva lett - ezt mondja.
És a fiú meg csak néz ki a leghátsó kocsi leghátsó ablakán, és nem azt látja, amit néz.
Látja a valamikori kisdobos sípját, és azt gondolja, te úristen, hogy megöregedett. Aztán mérhetetlen szégyent érez, hogy egyáltalán mert ilyesmire gondolni.