sebtolvaj

Na, te konzummagyar. Tetete...., konzummagyarom legeleje, nincsenek rád szavaim. Mert neked mohács kell, meg völgyhíd, meg világ leghosszabb villamosa, és most már keresztül kasul karácsonyi díszkivilágítás, meg a faszom. Csak legyen betekerve valamivel, ami világít. Fotontuja a kertibudi mellé, sőt bele konkrétan a budiba is, hadd lássák, hogy díszbe van öltözve a te szíved, és sugárzik belőle ki az, aminek ilyenkor sugároznia kell. A langymeleg szeretésed. Tekerd be a nagyit sztaniolpapírba, szerelj rá ledeket. Lássák csak, hogy a tied, meg aztán az is lehet, hogy elviszik az ufók. Tegyél mindenhova lámpát, villogjon, zenéljen, lüktessen benne mindaz, ami életedben már sohasem fog. Öltöztesd neonba az összes frusztrációd, és jól szorítsd össze a szemed, hogy meg ne vakulj, amikor magadat nézed. Na, te konzummagyar, én mától, ha kell, gyertyavilág mellett írom a blogot, hogy véletlenül se keverjenek össze veled. Irtózom tőled, undorítasz, de azért szép fényes vagy, annyit meg kell hagyni.