A modernizáció, a felvilágosultság ott támadja az embert hátba, ahol csak lehet. Az ember gyűjtené - szelektíve, kurzíve - a szemetet, de nem tudja, hogyan. Tétovasága nem szemléleti, nem ideológiai, sokkal inkább értelmezésbéli. Először is szorong annak okán, hogy fogyatékosságának tudatában van, ezért a kukához is inkább csak úgy ólálkodik, de semmilyen körülmények között sem lehet mondani, hogy megy. Közben meg elképzeli, hogy a környező ablakok függönyei mögül, szakavatott, szemetet már évek óta szelektíven gyűjtők baráti köre röhög teli pofával, vinnyogva rajta, ahogy amaz próbálja a piktogramokat értelmezni. A világ ezért az ember számára egyre bonyolultabb jelrendszerekkel hozza tudomására magát, és nincs semmi alternatívája magának az életnek az árnyaltságaira. Például szeretne az ember tudományos - vagy tudom is én milyen - támasztékot kapni a kétségei alá, hogy egy 12 éves, a koránál fogva tehát szerves anyagokat is tartalmazó műanyag vécékefe az szintetikusnak avagy szervesnek minősül-e.
Rossz zöld vagyok, nagyon rossz zöld.

Való igaz, hogy a személyi igazolványomban az áll, hogy Király Lajos a "nap fia" , és mind a Király, mind a Lajos stimmel, de a nap fiából annyi csak az igaz, hogy egy Szív utcai szoláriumban születtem - csőcsere után. Nem elhanyogolható, hogy világrajöttömnek vattacukor illatú 70-es évek adták a keretet. Anyám elfoglalt asszony lévén két Bourbon whiskey közé ékelte be a vajúdást.

Néha annyira utálok húsnak (is) lenni. Mert hát mi is a hús? Falnak vetett hátú hanyatlás, levedzés, isa szivárgás, tompa vagy szúrós sajgás, puffadás, pöffedés. És ez fura, mert mindent a hús hordoz el, azt is, ami nem hús - ez pedig ugye teljességgel lehetetlen, tehát vagyok.
A hús az kilyukad, összegyűrődik, kiszárad, szottyad, ereszkedik, megy bele a nehezkedés, csupa ellenszenves dolgokat művel a hús, olyanokat, ami nem egylényegű a húsnak a gazdájával. A hús gazdája ezért igazából nagyon is utálja a húsbavágó kérdéseket, de lemondani róluk aligha tud.
Mentséget keres és talál, a hússág azért van ilyen erővel jelen benne (is), mert a világ az valami számára elképzelhetetlenül óriási húsközpontú képződmény. Egy nagyon is jól kialakított hentesszalon, ahol kolbászból van a kerítés és az ablakok rácsai májashurka girlandokkal vannak befuttatva.
Lehetne máshogy is, ahol a hús szánalom tárgyát képezné. A nők hálásak lennének melleiknek, amiért azok olyan engedelmesek és megadóak a gravitációval szemben. Hálásak lennének, mert lehetne úgy értelmezni, hogy az voltaképpen a hús távolodása a nem hústól.
Férfiak pedig ebben a húshagyó világban rendesen megsértődnének minden egyes merevedésükre.
Legitimitást nyerne a fény- és ködevés. A disznóvicceken senki sem röhögne, úgy értem, az se, aki eleddig röhögött. Hústagadó központok jönnének létre, vallásos áhitattal átitatott rendezvényeiket többen látogatnák, mint a Vidám vasárnapot. A henteseket átképeznék és felszentelnék.
A freskókat újrafestenék - puncihús pilates előtt.
A történelembe pedig mindez úgy vonulna be, mint a lélek diadala, a múzeumban pedig tárgyi emlékként berozsdásodott vizitdíj-automatákat lehetne megtekinteni.
A húsnak végleg leáldozna.

világbékehack_#01
(Örökítse meg élete legszebb pillanatait)

hungarohack_#01

Ahogy öregszik az ember
szentibb lesz a mentál
megbékélnek benne
a zokni és a szandál.

Az élet egy lóverseny. Lovak nélkül. Így hát csak (?) akkor lehet élvezni, ha gyorsan túl vagyunk rajta.
Egy szóval: Allegro tumultuoso - ez két szó.

...és elstartol a mezőny, Neglizsé jól elkapta a rajtot, orrhosszal vezet Cyrano előtt, utánuk az erőviszonyoknak megfelelően követi őket Papírforma és Borderline. A középmezőnyt Hétvezér vezeti, fél testhosszal megelőzve Sebbellobot és Kőkövönt. Csetepaténak nem igazán sikerült jól a rajt, az első kanyarban az utolsó helyre esik vissza. Most kapom a hírt, hogy Árpádsáv lesántult, Adagio-t pedig sportszerűtlenség miatt diszkvalifikálták, így lehetősége nyílik a felzárkózásra Nihilnek, de vigyáznia kell, mert kívülről máris támadja az ifjú titán Áporodott, és belső íven igen csak szaporázza Konvergens. Csetepaténak sikerült felzárkóznia Martalócra, de még Hippodrom is beleszólhat a helyezésekbe. A mezőny lassan a a táv feléhez ér, amikor Macskakő belülről támadja Lárifárit, de nevető harmadikként Parola fordul elsőnek. Parnasszusnak gondjai vannak, nagyon lemarad, Bulvár könnyedén előzi meg, és iramodik Szoknyaránc után. Nagyon izgalmas a verseny, az utolsó kanyarban Célegyenes fordul elsőnek, de szorosan tapad rá Csőnadrág és Düftin. Kommuna, a titkos esélyes most már a második helyen, mögötte Vesztegzár, Bávatag, Külcsín, Szakóca, Zabszalma és Bakacsin követi, Sorrend végleg lemarad, és Humánusnak is végleg elszálltak az esélyei.
Szinkópa még reménykedhet a dobogós helyezésben, de a célegyenesbe fordulva Bottalütött rögtön mögötte lohol, Kvótát sem lehet még leírni. Óriási hajrába kezdett a nyeretlen kétéves Erózió fia, Entrópia is, és leszakítja Pongyolát. Határidő nem lesz bent az első tízben, és Aminó sem szól bele a végső helyezésekbe.
Kerevetet és Mellbőséget megelőzi Létige, de éremre nem számíthat ő sem. Vízállás visszaesik, Remeron álmosan kezdi a hajrát, és Murci is maga mögött hagyja. Szemérem szereplése botrányosnak mondható, Moráltól is többet vártak a szurkolók. Szóvívő már elpazarolta az erejét, viszont Egykutya és Szalmaláng jól tartja magát. Célfotó végül megszerezte az első helyet, mögötte Habostorta a második, harmadik helyen holtversenyben Tetszhalott és Belbecs osztozik.

Tisztelt Boldogságos Azúr Etelköz Bizottság!

Nekünk szögezett kérdésükre, tisztelettel és mély alázattal, de válaszolni nem tudunk. Egyúttal szeretnénk jelezni, hogy a "hol vesztették el a magyarok a fonalat?" kérdésre a válaszadás lehetetlen. Ugyanis a magyaroknak hosszabb ideig sosem volt fonala, bár igaz, hogy olykor kaptak kölcsönbérbe, illetve sajátítottak ki, azaz hogy loptak - de ezen fonalak tulajdonjoga mindig tisztázásra szorult. Európa szégyenszemére miattunk kelletett bevezetni a fonalkódot.
Amióta a ló  megszűnt általános célú közlekedési eszkösz lenni, azóta a magyaroknak tényleg nem megy valami jól. Ezért lóg ki az a rózsaszín horgolt lóláb mindenhonnan. De ez még ne tegye önöket elbizakodottá, az nem a mi fonalunk, a rózsaszínség a miénk csak belőle.

Üdvözlet a vasedény és acél országából:

Drót és Magóg

Az elfelejtett telefonszámok hivatala az úgy nézne ki, hogy lenne egy baszom nagy épület először is. Mert minden valamirevaló dolog úgy kezdődik manapság, hogy kell először egy baszom nagy épület. Aztán definiálva lenne az is, hogy tulajdonképpen mit is értünk elfelejtett telefonszám alatt.
At elfelejtett telefonszám definíciója az az lenne, amikor már nincs egyetlen ember sem, aki emlékezne egy adott telefonszámra. Ez többféleképpen fordulhat elő, úgy mint szociális amnéziában dús környezetben - és akkor ide lehet vizionálni elszáradt nagymamákat, megkeseredett, kókatag pedagógusokat, bandába verődő tékozló fiúkat és sok más ilyen sztereotípiákat.
De amikor valaki túl sokáig él például, és már mindenki meghal körülötte, aki emlékezhetne a számára, az is elfelejtett telefonszámnak minősül, de a hivatal e második lehetőséggel nem foglalkozna, mert nem terjed odáig a kompetenciája. Az elfelejtett telefonszámok hivatala az életen inneni parton teljesítene csak szolgálatot. Az elfelejtett telefonszámok hivatala egyfajta büntetőintézet lenne, ami a lelkiismeret sebeiben óhajtana matatni.
Lennének belsős és külsős munkatársak. A külsős munkatársak kutatnák fel egyrészt azokat, akinek a telefonszáma el lett felejtve, és ugyancsak a külsősök egy másik osztálya kutatná fel titkosszolgálati módszerekkel azokat, akik az elfelejtés másik végén állnak. Ez rendkívül összetett munka lenne, mindent tudni lehetne. Hogy kik és hányszor felejtették el a számot. Aztán felvenni a tudakozóval a kapcsolatot, hogy ha egy bizonyos elfelejtő érdeklődne egy szám iránt, amit elfelejtett, akkor azt semmi szín alatt ne mondják meg neki. Helyette a mi központi számaink közül diktáljanak be egyet. És itt jönnék én, aki belsős vagyok. Mert én ülnék az egyik telefon mellett, és én venném fel a telefonkagylót, és búgnám bele a tulajdon hangszálaimmal a foglalt jelzést. Hogy a hívót mardossa az önvád, említettem, végső célunk a büntetés, a cél nélküli büntetés. Az elfelejtett telefonszámosok helyzete persze mit sem változna, mert a kutya sem hívná őket, sorvadnának szépen magukban, de azok is vsizketnének, akik őket ilyen helyzetbe hozták. Az ő, az elfelejtett telefonszámosok állapotának konzerválódása a mellékhatás. De a mellékhatás mára már legitim. Karácsonyonként azért küldünk nekik névtelenül világítós jászolt és leárazott mandarint.
Egyébként ha valaki azt hinné, hogy könnyű belsősnek bekerülni, az nagyon téved. Nagyon meg kell harcolni a pozíciókért itt az elfeletett telefonszámok hivatalában. Nem csak a jó időérzék az alapfeltétel, ami az egyenletes foglaltjelzés bedúdolásához szükséges, és még csak nem is a jó orgánum és a frekvenciakoordinációs képességek. Példál karcsúnak is kell lenni. Ezért aztán többnyire a bulímiások jutnak be. Ahogy én is. A felvételin be is van támasztva a HR-es szobájának a sarkába az interjúlavór. Amit sikeres felvétel esetén megkap az alkalmazott, és kiteheti az irodája falára. És minden egyes újfelvételesnél kap az egész osztály jutalompolót, amire az új munkaerő telefonszáma van rászitázva. Ez azért is volna jó, mert ez egybekovácsol bennünket. És aki egybe van kovácsolódva, azzal soha nem fordulhat elő az, ami ellen küzdünk. Velünk nem történhet meg az, hogy az utolsó szálig elfelejtik a telefonszámainkat. Mi a jóságunkat adjuk, és öröklétet kapunk cserébe*. Értjük a dolgunkat.

* textmentes változat**
**a textmentes változat azt jelenti, hogya dőltbetűt nem köll olvasni***

Csepcsák Mátéba különleges veszedelem költözött. Betegség formájában. Hogy pontosan  miként is kezdődött, nem lehet tudni, csak annyi biztos, hogy a kútból mert vizet, és meglátta magát a vízfelszínen.
Nézegette is magát, nézte azt a százszor is megunt tükörképet, aztán kihúzta a vedret, és sarkon fordult. Mikorra a házba ért, már konkrétan elkezdődött nála a haldoklás. Persze, többször gondolt már a halálra, teoretikusan, a számára kellemetlen részeket legömbölyítve, de most minden máshogy volt. Csepcsák Máté rádöbbent abban a szent pillanatban, amikor elvágódott a konyha kövezetén, hogy a halál bizony szögletes, és ki is pukkasztja a lelket, ami tudnivalóan kerekded, és telis-tele van levegővel. Amikor mindezek végig szaladtak agyvelejében, elkezdett obégatni, és a sok szomszédok pedig szaladtak, hogy mi történt. Amikor már jó sokan voltak, akkor Csepcsák Mátéban alábbhagyott a haldoklás. Később megérkezett a körorvos is, megvizsgálta, hallgatta azt a nagy néma mellkast, hátha valami titok nyújtózik el benne. De nem csinált egyebet, csak letette azt a hallgatókészüléket, és csóválta a fejét. Később felállította a kórlajstromát a Csepcsák Máténak, azt mondta, hogy halálos kórban szenved. Meg is mondta neki, hogy amint nem lát embert a szeme, ő maga újra haldokolni fog. Fel is írta receptre az özvegy Fülekinét neki, a szomszédját társaságul. De Csepcsák Mátéról tudni való volt, hogy nem csak a Fülekinét úútálja kettős hosszú úval, hanem az egész fajtáját is, ami alatt ő az emberiséget, ezt a sok apró szeptikus atomokból összeálló színtelen, szagtalan és akarattalan masszát értette.
Nem is nagyon adott a doktor szavára, csak kikísérette magát a kúthoz az enyhe novemberi hidegben. Csepcsák Máté 1949-ben tehát belefúrta a tekintetét a kút vízébe, és 1 hónap négy napig úgy is maradt. Aztán, hogy megfagyott vagy csak éhen veszett, azt az orvos sem tudta megmondani.
Sarkadmegyeren az összes kutat betemették, így két héten belül az egész falu szomjan veszett. Csepcsák Máté ezt az egészet már a mennyek kapujából nézte, aztán meg ránézett arra a nagy magasságos istenre - aki tisztára úgy nézett ki mint ami a templon plafonjára van festve -, és azt mondta: igazad van, innen tényleg happy end-nek látszik.

Minden reggelre színtiszta testen kívüli élménye leszek magamnak. A kórságok úgy elszaporodtak bennem, hogy nem nagyon jut hely magamban magamnak. A magam betege vagyok - de hát mindenki így van ezzel; a mindenki azt a mindent jelenti, amin kívül vagyok. Térfogat-számítgatásra nem nagyon van mód, én is adott vagyok, a kórság is adott, szóval én vagyok magamnak a magam oszthatatlan halmaza. Sajgások, nyilalások, tompa püffedések, kitüremkedések, horpadások, és akkor mire reggel lesz, ezt kívülről nézem. Ez az önsajnálat póza, ez a kívülség. Nézegetem magamat, hogy a tegnaphoz képesti az a holnap sejthetőhöz hogyan viszonyul, mert akkor nekem is viszonyulnom kell. Az egészben az a legrosszabb, hogy nincs szusszanásnyi idő, nincs hátradőlés, mert mondjuk azt meg a derekam nem bírná, a szemet sem lehet erőltetni, mert árpa nevelődik benne, és ilyenkor kinyílik a zsebemben az agrárolló. És le merem fogadni, hogy mindjárt jönnek a törökök, ebből is kivesznek. Mire a buszmegállóba érek, világossá válik, nagyon jól körvonalazottan látom magamat. Kihaló félben lévő faj vagyok teljes egészemben, egy fogatlan dinoszaurusz, egy zavaros gőte.

Láttam a jövőt. Fehér a botja, fekete a szemüvege, tarka a kutyája - fú, ez ilyen szublimált szenthármassági csalafintaság már megint. Láttam a jövőt, azt mondja, nem ilyennek képzelt - és én mondom, hogy tessék már magára nézni a bácsinak, vaknak tetszik lenni. Jól van, az én orrom is taknyosnak tetszik lenni, meg némi tojáshéj-maradék is van a hátamon, de azt tessék elhinni, nem a kor, inkább a rendszertelen tisztálkodás miatt - ha ugyan és tényleg. Szóval láttam a jövőt, a mozgólépcső bal oldalán utazott, 360 plusz áfáért wellness-be jár ilyentájt, és hitelre veszi az ájfónt.
Láttam a jövőt, és legelsőre az jutott az eszembe, hogy a faszom nem kéne? De ilyet jövőnek nem lehet mondani. Azért nem, mert nincsen. A jövő egy elképzelt valami. El lehet róla képzelni, hogy a mozgólépcső bal oldalán utazik, hogy a mekintos a mindene, és wellness hétvégére jár Szattyándorozsmára. És mivel nincsen, nem létező, ezenfelül vaksi is, bármit rá lehet szerelékelni, damillal a legjobb, mert az messziről nem látszik. Szóval a másik számára valamelyest élővé tehető, úgy lehet vele tenni, hogy mintha. Mintházásra alkalmas anyag. Ezért van az, hogy személyes jövője senkinek nincsen, bár a másét meg látja. És ez el szokta szomorítani a szegény érzékelőt, mert azt hiszi, hogy megint kihagyták valamiből.
Az ott balra és nem túl hátul az én jövőm - a mozgólépcső bal oldalán utazik ésatöbbi ésatöbbi.
És hogy mi van a vállán? Azt hiszem, hányás, leöklendeztem, amikor összefutottunk a metró nem is hogy hideg, de inkább középlangyosnak mondható szelében. Az emberből (belőlem) kibukik az ilyesmi. Tudom, nem túl bölcs dolog ilyen perisztatikusan anarchistáskodni, mert amire most jövőidőben lehányok, az ugye egyszer megjelenik, és visszahull rám a minden.
Meg ugye itt van a hátam is, ami tudjuk, hogy milyen, és hogy nem az életkor, hanem a rendszertelen tisztálkodás miatt, és tojásérzékeny is vagyok.
Láttam a jövőt, hidrogénszőke volt - ami nem tudni, hova lett -, s alig fél mázsa.

(eléggé populista) viccelés: