Láttam a jövőt. Fehér a botja, fekete a szemüvege, tarka a kutyája - fú, ez ilyen szublimált szenthármassági csalafintaság már megint. Láttam a jövőt, azt mondja, nem ilyennek képzelt - és én mondom, hogy tessék már magára nézni a bácsinak, vaknak tetszik lenni. Jól van, az én orrom is taknyosnak tetszik lenni, meg némi tojáshéj-maradék is van a hátamon, de azt tessék elhinni, nem a kor, inkább a rendszertelen tisztálkodás miatt - ha ugyan és tényleg. Szóval láttam a jövőt, a mozgólépcső bal oldalán utazott, 360 plusz áfáért wellness-be jár ilyentájt, és hitelre veszi az ájfónt.
Láttam a jövőt, és legelsőre az jutott az eszembe, hogy a faszom nem kéne? De ilyet jövőnek nem lehet mondani. Azért nem, mert nincsen. A jövő egy elképzelt valami. El lehet róla képzelni, hogy a mozgólépcső bal oldalán utazik, hogy a mekintos a mindene, és wellness hétvégére jár Szattyándorozsmára. És mivel nincsen, nem létező, ezenfelül vaksi is, bármit rá lehet szerelékelni, damillal a legjobb, mert az messziről nem látszik. Szóval a másik számára valamelyest élővé tehető, úgy lehet vele tenni, hogy mintha. Mintházásra alkalmas anyag. Ezért van az, hogy személyes jövője senkinek nincsen, bár a másét meg látja. És ez el szokta szomorítani a szegény érzékelőt, mert azt hiszi, hogy megint kihagyták valamiből.
Az ott balra és nem túl hátul az én jövőm - a mozgólépcső bal oldalán utazik ésatöbbi ésatöbbi.
És hogy mi van a vállán? Azt hiszem, hányás, leöklendeztem, amikor összefutottunk a metró nem is hogy hideg, de inkább középlangyosnak mondható szelében. Az emberből (belőlem) kibukik az ilyesmi. Tudom, nem túl bölcs dolog ilyen perisztatikusan anarchistáskodni, mert amire most jövőidőben lehányok, az ugye egyszer megjelenik, és visszahull rám a minden.
Meg ugye itt van a hátam is, ami tudjuk, hogy milyen, és hogy nem az életkor, hanem a rendszertelen tisztálkodás miatt, és tojásérzékeny is vagyok.
Láttam a jövőt, hidrogénszőke volt - ami nem tudni, hova lett -, s alig fél mázsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése