Évente találkozunk. Egyszer. Mindig a halálról beszélünk.Megfigyelted már? És te mindig ugyanazt kérdezed minden egyes évben. Az szoktad kérdezni, na mit, mondjad, tudom most is ezt fogod, mindig így van, mindig ezt kérdezed. Közben meg olyan az intonációd, hogy azt meg kell zabálni. Na kérdezd, tudom mi jön, szépen és tagoltan azt fogod kérdezni, hogy. Na gyerünk, már szinte várom, reszket a fülemben a kalapács és az üllő, belső mellkasi dobpergésem lesz ettől. Na nyögd már ki, kérdezd, bátran, eddig is ment eztán is fog.
Nem foglalkozol te túl sokat a halállal?
Csak kinyögted. Már kicsit féltem, hogy most már nem lesz, hogy nem kérdezed meg, hogy már annyira be leszünk szarva, hogy nem mered megkérdezni. És ugye most te is azt várod, hogy azt mondjam amit ilyenkor mindig is szoktam mondani. De várj, most nem. Jól rám ijesztettél előbb ezzel, hogy kétséget hagytál afelő, hogy megkérdezed. Nekem ez így nem megy. Nem tudom azt mondani, és félre ne érts, én nem a választól vagyok beszarva, sokkal inkább attól, hogy majd a végén mégsem kérdezed meg.
Nekem most nem megy az hogy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése