Kezdetben
vala a kör. Nem öncélból. Másért. A kör alapfeltétele a körönkívüliségnek. A
kör tehát azért van, hogy lehessen a körönkívüliség. Minden kívűliség kör lesz, inkább előbb, mint
utóbb, azzá silányul, körré. A kör az a végzet aminek nincsen kezdete, vagy ha van akkor
racionálisan meg nem érthető. És minden kör megszüli a maga
körönkívüliségét - ezt végtelennek is lehet érezni. Vagy végtelenül kicsinek,
bezártságnak. Minden körnek akad kívülisége, megteremti magának és amint az
lett - érthetetlen okból - körnek leni vágyik. Körnek és a rajta kívülállónak
ritmusa van. Céltalan ritmusa. Több százezer éve mennek ezek a monoton
körök. Elterülnek a rendelkezésre álló térben. De mindig lesz kívüliség, és
benne hely, egyre kisebb. Így lesz a mákszemnél is kisebb hely a szabadságra, a
szabadulásra való hely. Be leszünk zárva. Semmi kétség, nem fogjuk annak
látni, nincsen rá hajlamunk, mint ahogy nincsen harmadik, csak kör
van, és a rajta kívüliség és köztük űr, ami emberrel nem vegyül.
Kezdetben
vala a kör. Nem öncélból. Másért. A kör alapfeltétele a körönbelüliségnek. A
kör tehát azért van, hogy lehessen a körönbelüliség. Minden belüliség kör lesz, inkább előbb, mint
utóbb, azzá silányul, körré. A kör az a végzet aminek nincsen kezdete, vagy ha van akkor
racionálisan meg nem érthető. És minden kör megszüli a maga
körönbelüliségét - ezt végtelennek is lehet érezni. Vagy végtelenül kicsinek,
bezártságnak. Minden körnek akad bentsége (amire van jól kitalált mentsége), megteremti magának és amint az
lett - érthetetlen okból - még kisebb körnek lenni vágyik. Körnek és a a benne foglaltnak
ritmusa van. Céltalan ritmusa. Több százezer éve mennek ezek a monoton
körök. Elterülnek a rendelkezésre álló térben. De mindig lesz bentség, és
benne hely, egyre kisebb. Így lesz a mákszemnél is kisebb hely a szabadságra, a
szabadulásra való hely. Be leszünk zárva. Semmi kétség, nem fogjuk annak
látni, nincsen rá hajlamunk, mint ahogy nincsen harmadik, csak kör
van, és a benne foglalt és köztük űr, ami emberrel nem vegyül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése