sebtolvaj

Ritkán álmodok, általában is, komolyat is, ikeset meg aztán soha. Ezt sem álmodom, de mégis csak úgy lehet ezt a valamit elmondani magamnak, hogy álmodtam. Annyi biztos csak, hogy nem éjjel történik, vagyis hogy nem alvás által lesz az enyém. Kapom vagy lopom, elenyésző a különbség. Egy hangya, vagy talán egy bogár vagyok, ha magamnak ezt elhihetem. Úgy mint álombéli hangya - talán más fényes bogár - szorongok a minden nagyságán, a semmi kicsiségén. Csak hangyasavtól oldódok fel, megikesülök. Belülről rágok magam. Mindez kívülről szép. Onnan az, mert onnan nem látszik a rágás mértéke, milyensége, az iránya se, aza aztán pláne nem. Mint bogárnak, vagy hangyának, fáj a lábam is, azt hiszem, átlagnál nagyobb szarlabdacsra tettem szert. Az álom ezen szakaszában objektív akarok lenni, annak lenni volna most jó, érzem, ha már álom. Vagy ha már nem az. 
Tehát: fáj a lába a hangyának, és egy átlagosnál is nagyobb szarlabdacsra tett szert. Görgeti, art-túr. Ezt az álmot csak így lehet elmondani. Úgy, hogy álmodó nélkül. És akkor kinyitna a kamera, és felülről lehetne nézni ezt az egészet, hogy a minden milyen nagy, és hogy a semmi milyen kicsi.