sebtolvaj

van úgy, hogy az ember egy jóízűt sírna és nem várná meg amikor az lesz kiírva, hogy kanyec a filma, úgyis tudja - a filmek mindig ilyenek voltak - a végén a földről felállnak a holtak. aztán három saroknyi katarzissal a hóna alatt - ilyenre csak ember képes - rájön hogy végtelen és attól olyan véges, bár hinnék magától komolytalannak, de neki bizony rongyos szándékai vannak. és még azt is tudja hogy, ha azt mondja hogy: kérek, abból majd rögtön kiderül, hogy miként van a lélek összarakva, még akkor is ha néha a maga száját maga megharapja, de mégis, nem cserélne el újra semmiféle régit. és belőle indulnak, azok a montoton körök, amiből meg az lesz, hogy anna talán örök, vagy marad ami volt: egy célt tévesztett görög, aki tévesztve, de mégis pályára állt, és azt is elhitték neki, ha félredumált. persze akad majd belőle való, aki ezen is csak röhög. az idő lesz a szemében a csipa, valami álomszerű gyanta, kimossa majd persze, vagy ő, vagy az aminek lesz hozzá mersze.