sebtolvaj

Nem kell már várni csak, azért mert bármikor bármi vagy és ez lehet,
hogy véletlen, de akkor is megrettent. Ez a bármikor bármi és hozzá a
kitalálni-t - azt sem kell, megtették réges rég azok a kisfecskék akik
nyarakat hurcolnak szárnyuk alatt. Te meg most leheled borgőződ és
beszélsz egy sírkőhöz, aztán eszedbe jut, hogy szovjet és magyar
népeknek bár elfanyar és plussz jobb és egy bal kanyar, de barátságuk
megbonthatatlan, mint a literes Pepsi, valahogy 70-ben bár ez is
megrettent, de naprendre tértünk a tökéletlenség felett. Bezzeg 70-ben
más is volt, hogy mást ne említsek, 70-ben Hatvanon több ízben
haladtunk át egy rossz vonattal. Tehát 70-ben hetvenkedtünk, 80-ban
berzenkedtünk, 90-re már semmit sem értettünk, aztán okosnak sikerült
hinni magunk, és most is azt hisszük, hogy így marad ez a bármikor
bármiség, és mondatunk egy misét azért amiben nem tudunk hinni se. És
így leszünk árulók, a léc alatt átbújók, az alázatot is felváltotta
bennünk a magyarázat, odakint óriás gyárakban gépsorok okádják
a leárazott lázat.
Most azt játszom, hogy nem látszom, belülről húnyom be a szemem, engem
a máv valahogy szentimentivé tesz. Tragikus vagyok - mondva van - ez tragédia.
Aztán végig mentek a csinált úton - még ezt is mondta nekem az anyám és én elhittem neki.