sebtolvaj

Nem tudom elképzelni róla, hogy az egész élete annak a várakozásnak a jegyében telt el, hogy lesz majd egy ötlete, ami élethosszig kitart. Nem nagy ötlet, kicsi, de amiből el lehet lenni egy életen át. Olyan kis ötletre gondolok csak, mint májküldzsekszon orra, vagy koósjános kislánya a zongoránál, a fehérnél, kiszeltünde bugyigyűjteménye, tornóczky anita akkoreztmosthogyanja, győzike zebracsíkjai.Egy kis apróság, ami kizökkent, és már soha nem enged vissza a rendes, a köztiszteleti vagy közutálati profitban szegény régi kerékvágásba. De Gomez szerintem soha nem várt semmilyen ötletet jönni, és valahogy ő se ment túl közel az ötlet felé. Élt és él, ahogy lehet. Nincsenek álmatlan éjszakái, nincsenek világot megrengető elképzelései. Rövid kis sétái vannak, a nonstop kisboltig meg vissza. És mintha ő nem is akarná már azt az ötletet annyira, a szeme körül, a szemhéján, borsszemnyi kis vadhúsok nőnek, nehezítendő a látást. Gomeznek mindene nő egyébként bele a világba, ezt választotta ő, a türemkedést, a belelógást abba, amibe még eddig nem lógott bele. A nagylábujján a körmök már rég kihasították a posztómamuszt, balon, jobbon egyaránt, és vágják szét a szövetet, mint valami organikus konzervnyitó. A lábi mutatóujjánál is számottevő kopás észlelhető. Gomez rendszertanilag házfelügyelő, de házmesternek vagy közös képviselőnek mondható. Jellegzetesen jár, totyog inkább, az ember keresné a hátában a lemezjátékok méretarányosan felnagyított felhúzó kulcsát, hasztalan. Gomezen az látszik mindig, hogy dolga van, és ezért folyton megy, halad, intézkedik, de ugyanakkor az is látszik, hogy magáról a dologról nem sok fogalma van. És olyankor leül egy padra, a szájába gyufaszálat tesz, és félvitálisan cöccög, meg nézi a nőket, a nyári ruha alatti sejtelmeket, cöccög, mert ugye a vadhús a szemén az nem tréfa dolog, az kitakar, míg ő nem tudja, mit akar. Nagyokat ásít közben, mint aki már tényleg unja ezt, ezt az örökös várakozást legbelül, hogy hátha, hogy valahogy, hogy nem tudni, hogyan, de lesz egy nyári ruha, ami szembe jön vele a körúton, és nem romantikus sejtelmeket takar, hanem kihullik alóla egy ötlet, egy szabadalom. Az ízesített parafadugóé, az unintelligens, sőt az egyenesen tahó mosopóré, az évszakok szerint virágmintát váltó otthonkáé. Csak valami legyen már, ami rajta kívüli, ami nem innen való, nem ide való, valami égi, és ingyen van, és csak ő kapta. Legyen valami, ami nem baj, ha csálé, ha sréh, ha vizavé.