Tavaszodik. Aki a környezetemben él és mozog, most mindenki mesét ír. Tetszik ez nekem. Szeretem látni, ahogy babrálnak, szöszmötölnek vagy kapkodnak vele. A mese a legjobb dolog, amit közéleti légszomjra lehet kapni a honi piacon. Van, hogy nagyon sajnálom azt, hogy nem értek a kotyvasztásához, pedig ha nagyon összeszorítom a szemem és a fogam, akkor előbújik Olajszagú Lajcsika. A hipotalamusz mögül, ott lakik, de a felettes én nem tapsol neki, ezért aztán ő cseszik meghajolni és azt mondani, hogy hölgyeim és uraim, de még csak azt se, hogy jippijájé.
És akkor itt vagyok maradva egy mesehőssel, aki se nem mese és se nem hős, még kitalálva is csak félig van. Olajszagú Lajcsika rám fog rohadni, ugye gyűrűzik be a válság, hogy rohadna meg, jön bele az emberbe az is, és Lajcsi idekozmál a homlokomra, ha nem ereszkedik rá valami meseikus atmoszféra rögvest, rajtam meg röhöghet majd boldogtalan, ha látják, ahogy Lajcsikás a homlokom. Engesztelem is, hogy Lajcsi, a hétfejű sárkányok ideje baromira lejárt lemez, a teszkóban kifejezetten cikinek tartom azokat, akik a hentesnél sárkánydagadót vesznek. Lajcsi, húzz vissza oda, ahonnan jöttél, nincs taps, nincs fanfár, nincs dobpergés. Az emberiség éppen heroikus csatákat folytat önnön nihiljével, rád fognak tapodni itt a nagy sürgés-forgásban.
És akkor jön azzal is - ezt a kártyát mindig kijátsszák az ilyenek -, hogy akkor most vele ki van baszva, mert félbe van törve a létezése. És olyankor sajnálom egy kicsit, mert azért mégis miattam van minden, és az is az én baromságom, hogy Olajszagú, és még azt se tudom pontosan, hogy étkezési vagy műszaki olajra kell gondolni. A Lajcsiságot azt már régről tudom hogy milyen, kivágott orrú tornacipős, maga a lábfej pedig retkes bokában folytatódik. A Lajcsiság tömören foglalja össze saját mibenlétét. És persze rühellem magam, és rühellem a Lajcsit is, de benne is csak magamat rühellem, méltatlatlankodom, hogy miként is hagytam, hogy ez történjen. Most egyel többen vagyunk, szerintem már réges rég túl vagyunk népesedve, a klíma meg instabil, nő a károsanyag kibocsátás, és én kinézem ebből a Lajcsiból, hogy személygépkocsit vásárol, ha kell 1000 év hitelre is, és 2 km/h sebességel döcög a nagykörúton. Lajcsi csúnyán beszél, Lajcsinak sansza van, ha nem is a boldogságra, de a boldogulásra bizonyosan. Leesik neki majd kamaszkora táján valahonnan egy legkisebb királylány uniós forrásból, felekirályság valamelyik belső kerületben. Lajcsi tehát nagyon veszélyes. És amikor mát itt tartok, akkor hatalmas meteorzápor hull alá az égből, egyenest rá a Lajcsira, később meg láva önti el a házát, a fülére pedig a MIR űrállomás eddig az űrben elveszettnek hitt 4000 tonnás szerelékei esnek.
Én csak azt szeretném kérni a gondolataimtól, hogy eztán kétszer is legyenek olyan szívesek meggondolni, hogy biztos gondolódni akarnak-e, mert mindig van nálam kénkő és láva. És még tavasz is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése