Ez a legflexibilisebb ünnepünk. Volt ez már az én emlékezetem óta az új kenyér ünnepe, alkotmányunk ünnepe, szent istván ünnepe, most meg egyensen az ország születésnapja. Há' hogyan, feleim? Milyen egy fos marketing duma ez. Még elhiszem, hogy torta is lesz, rajta fele-fele arányban nemzeti színű és árpdsávos gyertyákkal és azokat besenyei péter fújja el majd menetszéllel. Színtiszta dadaizmus és ide nagyapámat kell idéznem szó szerint: meg a faszom. Jövőre lehetne majd olyat is, hogy májusban kiírni egy pályázatot, hogy mi legyen az ünnep neve az évben, én a repülőgépes - tüzijátékos látványos faszoskodás ötletemmel bizonyára a sereghajtó lennék. Jövőre ki lehetne tüntetni nemecsek ernőt, mazsolát és manócskát és rehabilitálni mekk eleket végre. Valamelyik balaton parti település 19-én rendezte meg a tüzijátékot, olyan jól vette észre az erre irányuló népigényt és volt is hozzá bátorsága megvalósítani. Az indexen is lehetne szavazásokat tartani a következő kérdéssel; akarja e ön, hogy augusztus huszadika április negyedikére essen. Aztán a választásokat megelőző évben illik odatenni valamit az asztalra, mert Bözsi néninek csak az eszébe jut a szavazófülke félhomályában, hogy de szépen pislákolt a görögtűz anno, igaz nem nagyon tudja majd, hogy ezt kinek is köszönheti, de tökmindegy. Megállta zidő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése