Valami olyasmire kellene vágyni inkább, ami pénzbe kerül.

Ha már nem vagyok jóképű, azaz hogy bizalmat, vagy is rokonszenvet ébresztő, akkor mondjuk lehetnék szórakoztató. Vagy ha az sem, akkor legalább olyan magának valóan csak művelt (de teljesen), vagy is hát, a világ útveszejtőiben könnyeden eligazodó. De ha így, a sötétben toporogva mégis, akkor legalább a toporgás, hatalmas farokkal lenne, vagy izmos tomporral. Ha ez sem, akkor legalább szórványos jelleggel néha megérthetném a relativítás elméletet. Vagy ha nem is azt, de akkor legalább lennék érzékenyebb, vagy épp kevésbé az, a szeretés dolgaiban - kevésbé roskatag, ezt akartam mondani igazából.
De ha ez sem, azaz, ha se kutyám, akkor macskából legalább kettő. És ha ez se, akkor mindennemű hízelkedéseknek ellenálló, rendíthetetlen. Ám ha mindez, dolgaim folytonos hullámzásai miatt ez lehetetlen, akkor ne partavetett hal, de ólommentes katona, szavakat terelő juhász. Lehetnék álmosabb is, vagy kevésbé az - látod, lassan aluszik a nyuka.
Vagy olyan, ami másabb, amivel lehet kezdeni valamit, amire nem elnémulni kell, édes, kevésbé keserű, olyan ami nem lehetek, de aztán meg mégis. És aztán sehogy. Most aztán.
Vagy lennék én az, az a valaki aki hiányt pótol, és én lennék az is aki elhiteti velem. Hiány nem vagyok, hiányinger csak.
Ha mindez nem lehetek, akkor inkább lennéák, tartósan felforgató elem, aki sokáig bírja, és lám megint az van. Hogy nincs. Csak a karakterek.
Vagy ha nem is törékeny (fragile eggshell mind), de kevésbé sem sérülékeny, részletgazdag, legalább háromrétegű, puha tapintásu, errodáltan erotomán, kockapecér, pszichoatamán, kölökcsászár, posztméh, rivaldarovar, ívdöglesztő Quasimodo, végesegyház, egy mai zooleum lámpa, négyütemes egyetemes, szittyacukor, egy realtájm bigevonó, ma derített bárány, megadelej bilaterál, lehányvállalat, mederfagylalt, memopauza, vakáció preacox, mázlilégy a hemotoxban,  vagy ha mindez nem legalább valami szervetlen anyag, ami hunyorog - vagy nem, vagyis nemtelen.
Akkor lehetnék mondjuk én az amit időről időre magamnál is jobban megszeretek. Lehetnék tökéletesebben is az ami most vagyok - nem jobban és nem kevésbé, de semmi, vagy senki.
Itt tart az a valami. amit minden átkomban áldok - a francba - legyek kacsintanak a gazdátlan mézre.

Valami nagy nagy tüzet kéne rakni, hogy égnének szénné az emberek.

Én olyan jól eltudom képzelni, hogy egy ló vagyok (nem paripa), egy ló, olyan akire azt is lehet mondani némi malíciával, hogy futott még. És tényleg. De én valahogy mindig helyben hagyom a futásaimat, és végül mint egy vegyületből, kicsapódik a színtiszta ámok. Már túl sok a tabu, a tilalmazó útjelzés, hogy mit nem szabad, hogy egy futottak még ló, ugyan ne gázoljon át árkon és bokron. Ha objektív vagyok, azt kell mondanom, hogy ez rendjén is való, ez a ló ne válogassa meg, hogy kinek a kezéből akarja kienni a kockacukrot, először nyerne meg a futamot, fene az gondolkodását neki.
Hát így vagyok valahogy én ebben az egészben benne, nehezen elhelyezhető. Nagy csend lesz, érzem. Félek is tőle, de tán így a legjobb.

A semmi sem érdekel. De nagyon.

Az út hazafele, az is olyan mint egy elutazás. Nem érzek semmit, de ha lehet hinni a híreszteléseknek, akkor mindez jó, akkor minden rendjén, és különben se lehet mindig a ködöt enni. Valaki jön, a jegyemet kéri, makulátlanul fehér az ing rajta. Irígykedem, neki vérében van a valahova tartás, az én vérem csak a valamitől tartást hordozza magában. Aztán az is eszembe jön, hogy a halál az nem is csak az élet hiánya, hanem valami más egyéb, nem tudni mi, talán nem is fontos tudni. Talán úgy lehet, mint isten, hogy annál jobb, minél kevesebbet tudsz róla. Szemben az úton valami nő lehajol. A nadrágja kissé lecsúszik, a polója pedig egy kicsit fel, tíz centis, középbarna bőrfelületet tesz szabaddá, de olyan, hogy mondana az ember valamit, de nem tud, nincsenek rá értelmes szavak. Aztán elképzelem az elképzeltet, majd behelyettesítem a valóssal, de nem mondom meg, mert éppen azzal van elfoglalva minden, ami maga. Én is elvagyok foglalva, túlságosan is magammal. A jövő nem egy hely, a jövő valahogy kimaradt belőlem, azért nem tudom másnak se odadni. Vagy pedig - a másik eshetőség - hogy nem kell.

Hóóóóóóóóóóóóóólabdát tessék, hólabdát tessék.
 - mondta az alulszublimált nő.

Olyat hogy dögölj meg, olyat nem ér mondani ebben a blogban, na jó ezt én is tudom, de mégis, van amikor az embernek nincs elég "dögölj mege" magára már. A legtöbb mondatom úgy kezdődik mostanság , hogy - de jó lenne..., és kábé eddig is tart. Ingerem van arra, hogy valamit szóljak, de nincs mit mondanom, a fejemben forgatok valamit, de csak a gyomrom forog tőle. Nem lehet ilyet tudom. Nem tehetek meg ezt meg azt, nem vagyok tehetős. A ma délelőtt, ill abból is csak néhány perc, na az olyan kizárólagosan volt jó, olyan gyarmatosítható idő (amit szinte csak én veszek észre), még akkor is ha szinte csak zármentén. Nem tudom eldönteni, hogy ezt tényleg nem lehet elmondani, vagy csak én vagyok az a nyomorult aki nem tudom. Mindegy, rivotrilt a mellsőzsebbe, a kard kihalt. Nincs aki ezt vissza hozza, nincs is mit visszahozni. Megyek egyedül az utcán lefelé.

Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg !
Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg !
Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg !
Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg ! Dögölj meg !

Reggel felébredek aztán csak a falat nézve azt mondom, jó nagy marha vagy te sebtolvaj, vagy ki is vagy te voltaképpen. Itt szöszmötölsz és néha még el is tudod hinni, hogy e szöszmötölés az primér, hogy nem valami ellen való, pedig hát dehogynem. Nagyon is jól tudod, de erről nem lehet beszélni. Két eset lehetséges, az egyik az hogy unalmas -egyik részről - a másik meg, hogy olyan kis fimona durva, tolakódós, nemtudomásulvevős, valóságtól elrugaszkodott - másik részről. Végül is mindegy, hogy a falnak megy az ember, vagy világgá, egyremegy. Ez a dolog majd megint jól be fog ragadni, valami kis peremen, résben , kiszögelésben megül a por. Portörténet lesz. Szeretni fogom és utálni hogy így van, szabadulni és ragaszkodni a hiányához. A kurva életbe, jó nagy marha vagy te sebtolvaj, azt mertem én mondani magamnak a reggel. Feldübörög benned a versenyszellem, olyanokkal küzdesz akik nincsenek, de jól lehet már tudni, hogy az az egy aki leintené a versenyt majdan, az sincs. El kell lopjam a startpisztolyt, különben sose lesz vége. Csakhogy kibaszott gyáva vagyok bazmeg.

Már megint elfogok fáradni magamban, érzem. Ha én nem én lennék akkor már réges de régen elegem lenne magamból.

Azt hiszem most olyan jó lenne, ha hozzám szólna az a valaki. Nem szól a szája, fáj a fejem. Lakatot teszek a számra, zárkózott vagyok.

 

Csípőre tenni a kezem, bárgyún elmosolyodni, úgy lenni egymagamban is mint a borsó meg a héjja. Én is csak azt mondani; nem könnyű két testvérnek lenni, de nem ám, sőt egynek se, na de még királynak se lenni olyan nagy királyság. Egy csomó sok Dr Pepperst kellene inni, nem sörözni, mert így futni is csak elvben lehet. Leülni végre egy padon, elhinni, hogy van olyan; hogy élet, és most eszébe jut ennek az életnek és csak átgázol rajtam. Majd az a valami, aminek arca van, ami nem akármilyen. Amihez nincs közöm. Something I Can Never have.

Már én is közéjük tartozom. Visszataszítónak, érdektelennek tartom magam. Nem is válaszok  magamnak. Levegő, ami nem beszívható többet. Láthatatlan. Mint a legyek, vannak, de hasztalanok. Hálásnak kellene lennem, hiszem megöl.

Eladó !!!

Széttörni kövön. Nem csetleni botlani.
Alfanőstény. Munkaerőpiac. Betegség.
( figyeltél volna matematika órán, akkor most számítanál)

Kétségbeejtő, hogy létezik az az állapot, hogy az ember már semmit sem tud (sic). Úgy értem mindezt, és úgy is értelmezem, hogy a végére ér. A valaminek. Aztán csak fél, millió évekig, hogy fázik vagy remeg, egyremegy. Én vagyok az, akivel történik és én vagyok az is aki végignézi. Rossz társaság.

Van úgy, hogy amire vágyunk, attól egyúttal félünk is. Itt van példának okáért a halál.
Milyen bolondságok ezek. Nem is bolondságok. Milyen kis semmiségek láncolata (vagyok).

Azt hogy mondjam el, hogy a sok névből egy
lesz, most összeáll és készül a gyilkos elegy
mert itt a legyek döglöttek,ott csillog a gépolaj,
szeretnék szántani, de hatökör vagyok, az a baj.

Hatolok és ötölök,
bennem lakik 6 örök,
ha elvások, ha török,
akkor mindent megölök.

Örök császár, add vissza a maradék önbecsülésem felét.
Szívd fel begyem a legyem.

Koldus post, avagy az én üzenetem.

ELADÓ ! ! !

A világ legnagyobb baromsága ezt ide beírni, de tőlem még ez is szép. Arról lenne szó, ha valaki tud olyanról, hogy valahol híja van webdesignernek, akkor tudok egy olyat aki ilyesmivel foglalkozik, de utálja magát a szót. Ilyenek mennek hogy Adobe Ps meg Illustrator, meg Corel meg Flash (ez utóbbi rookie level). Szóval ha valaki tud olyat, hogy valahol pont egy ilyen abszolut hallású félnótást keresnek, ne resteljen mailben értesíteni. Fantáziátlan vagyok viszont kezes, nem kell velem sokat bíbelődni. Hagyományos mosóporban is mosható vagyok, cseréptörést simán vállalok. Véresen komoly vagyok. Akár refit is tudok adni, ha akarok.
tisztelettel: sebtolvaj - a munkaerőpiac nemecsek ernője

persze ez nem vicc, hanem nagyon is tragikus

Az elmúlt 15 év politikai üzenete egy mondatban:

MERJÜNK SZÁZLÁBÚAKKAL ÁLMODNI.

Napi válasz

Szép az a valami.

Napi kérdés

Miért megy el az a valami, ha tudja, hogy aztán visszajön?
Miért jön vissza az a valami, ha már egyszer elment?
Miért van az a valami?

A blogban még az is a jó, hogy minden egyes bejegyzésnél el kell szégyelnie magát az embernek. Holott szavanként, holott mondatonként (holott ringatásonként). Persze ez is mindegy, mert az útlevelemet is úgy találtam meg, mint aki Pompei-be készül, a hamut is mamunak mondani, de ez meg csak fikció, Nemlevédiát viszont nekem kell kitalálnom, ha nem is irányítani, de belakni a lehetőségek szerint, tehát sehogy. Szörnyű látomásaim vannak - a minap is eszembe jutott hogy a földet megtámadja valami mutáció, melynek fonákféreg lesz a neve, de az emberiség nem veszi komolyan. E lény a pingpongütőket támadja meg, a következmények beláthatatlanok, 10 éven belül ha Lellére mentek, nézhetitek a tévét, mert az asztalitenisz ütőinek világpiaci ára, oly magasra szökik, hogy megfizethetetlen lesz, és Izraelé lesz a disztribúció. 50 éven belül néma felállással fognak kezdődni az olimpiák, egy halott sportágra emlékezve. Hát ezt akartátok - hörgött az a valaki, az a lepermetezett greepeace aktivista.