Kapásnapló

Ma nem kapáltam.

Fúúaszél, hullahó, léniát látok a zágyamon.

Most meg szállingózik a hó. Annyira szép, ahogy a csudálatos kristályok befednek mindent. Annyira jó, hogy van mit írnom emiatt.
Annyira jó, ahogy eredetiségemet mindez felfedi.
Annyira jó, hogy amit lehet azt nem lehet.
Az is jó, hogy semmit sem értek.
Semmit se érte.
Semmit se ér.
Semmi se.
Sem.
Se.

Fékblog

Nagyon korán ébredtem ma. Aztán bundáskenyeret reggeliztem, és teát szürcsöltem hozzá. Az ablakon is jól kicsodálkoztam, hiszen imádom a havat, így a telet is. Csak homályokban dereng az álmom, nem nagyon emlékszem vissza rá, csak arra hogy elmondhatóan szép. Mostanában olyan idegesítően harmóniában vagyok magammal. Az életem tökéletessége, részletgazdagsága ejt leginkább zavarba. Hűsölni is saját árnyaltságomba járok. Gondolataim tiszák mint a forrásvíz, vagy a szűzhólé, ollé. Állandóan menni vágyom, ezért egy nap többször is körberepülöm a földet, a saját űrhajómmal. Bioholdkomp, szilvapálesszel megy, semmi szaros kerozin. Amíg utazom, addig mindeféle tételeket állítok fel, emberről lélekről, irígységről, szeretésről, meg más ilyenekről. A válaszaim mindig teljességre törekvőek és az igazságot súrolóak. Rendkívül szorgalmas vagyok, a frigider ajtaját a benne rejlő mirelit jövőképek miat csak úgy tudom becsukni ahogy a rajzfilmekben szokás, Ilyen ívesen vagy hogy. Anyagcserém, bár gyors, de normálisnak mondható. Aurám nincs, se tüszős, se kétoldali. Otthonomban példás rend honol, sokat porszívózok, mert szeretek porszívózni, olyankor kikapcsolok. Vagy tüsszögök. Mindkettőt szeretek. Az estém az mindig csodálatos, ha nagyon igyekszem, akkor lemerem fogadni, hogy elsőre megtalálom a reset gombot. Ilyenkor olyan leszek, mint egyetlen nagy - olyan tömbszerű - mauzóleum. És se nem gondolok boldogtalanokkal, se boldogokkal. Egyáltalán nem gondolok. Ilyenekre.

Bennem a hajlam, hogy azt mondjam, ez így nem mehet tovább. Természete a semminek az, hogy mégis megy. Axióma ez vagy mi, amit nehéz kifejezni, megértetni is. Más kérdés, hogy tőlem elidegenedve, és egyedül nézni, hogy egyedül nézi(k). Végig. A szavakat meg jól bekenni valami sebkenőccsel, hogy meg ne ficamodjanak, jajj, annyi mindenre kell vigyázni most megint. Egy darab sebtolvaj, a nyilvántartásban jóváírva, ellenjegyezve.
Mi sem történt. Mi sem történünk. Sőt mi több; mi a mi?

Néhány percre olyan szvít lesz minden, aztán már a következő pillanatba' meg olyan sűrűségű fájdalom(?), hogy elképzelni is teher.
Válasszunk magunknak paradigmát, ha már az ökrök a nyárson forgolódnak.

A világ második legveszélyesebb kérdése:
Mit keresek én itt?

Kapásnapló

Ma nem kaptam.

Kopásnapló

Ma sem ismertem magamra.

Hagyjatok mára emberekek, nem mondom kétszer, nem énekelek, holnap majd talán lehet.

Hogyan nem tudtam, hogy mit ne csináljak?

Úgy hittem, lesz egy kép, értve ez alatt azt, hogy nagyon is létezik, ...szóval hát az a kép, amelyen minden érdekel(het) bennünket. Azon a képen valaki rokonára ismer rokonában, s az a rokon, emez rokonban látja meg magát.
Ez a kép nem létezik. Az egész egy felvetés, nemlétező, egy magára emlékező magánvaló. Mindenesetre bánthat. Azt hiszem szabad bántania.
Fess másik képet, úgy mint a kutyák.

Kopásnapló v 0.01

Ma nem ismerek magamra.

 

Üdvözöljük az Inga-járaton,
a sztyuárdeszek etetése tilos,
elvisszük maj a megígért földre,
ne szőjjön álmot, ez nem lesz kéjutazás.
ha már senkinek se kellesz,
majd elmondom milyen lesz,
ha már senkinek sem kellesz,
majd elmondom milyen lesz.

Persze szép eszmékkel raknám tele, hogy múljon el gyorsan, szívemnek tele. De bárhogy is a sok kellem, nem tehet az ember saját üressége ellen, ha csak nem magában valamit felnevelne, de szégyenkeresztet vet rá az elme. És a felnevelt az csak pára, illanó elegy, a világ megüresül, tetején ülve, a fejemben ismerős zsongás, most megint, de azt mondja hazaértél megint, te akinek sosem volt otthonod. Messziről jött szél ültet finom port az arcomra. Csontokat ások ma éjjel el, az álomtemetőben. Kössétek meg Hekit. Nem lenne az jó senkinek.

Intenzív (nem osztály), hanem nap. Ez egy intenzív nap volt, de vége van.
Mondta a katatón  a narkolepsziásnak, vagy fordítva.

Annyi mendenről hittem azt, hogy el kell mondanom.
Annyi mindenkiről hittem azt, hogy csak neki.
Annyiszor hittem azt, hogy nem csak matematika órákon számítok.
Egy helyben állva, de a valósághoz közel járva.
És vannak akinek meg egyáltalán nem rossz a hiszeme.
Nem torzítja lelkét bántóan a csámpa.
Mindegy, hogy tud e róla bárki, az számít, hogy hiszem-e.

Can I play with madness. Későkamasz koromban sokat hallgattam. Most jobbára halogatok, halogatok. Aztán meghalogatok. Furamódon jó érzés van bennem, mert én nem hittem, hogy ezen a világon léteznek ennyire árnyalt, és lojális halottkémek. Nem hittem, emiatt rág egy kicsit a szégyenem. Nadeugyemégseanyűvek.

A helyreigazítás helyreigazítása. Ismételten elnézést kérünk az olvasóktól. A szerzőtől értesültünk, hogy a javított mondat, helyesen így hangzott el: Bolondos a szelindek.

Helyreigazítás. Nevezett könyv lapjain olvasható a következő: Boldogok a szelídek. Kedves olvasóinktól elnézést kér a szerző, a mondat helyesen Bolondok a szelídek.

Ennek kapcsán szükségesnek tartom megjegyezni, hogy úgy veszem észre magamon, hogy a szellemi síkom az meglehetősen túlfejlett, most ha következetes akarok lenni, azaz ostoba, magammal szemben, akkor azt mondanám, hogy a szellemi síkom az nekem simán tüszős és két oldali, és többszörösen áttételes. Van hogy ez úgy csapódik le, hogy egyszerűen jófej vagyok. És ha jófej vagyok, akkor olyanokat mondok, hogy a majtényi síkon nem leszek a piszlicsáré. Se elejem, se végem, ergo, nincsen történetem, a történet nem én vagyok. Most nem. Megyek is tímezni (nem tímeázni) az egomhoz.

Egy asztalnal ulok es nem hasznalok ekezeteket. De most elkepzelem, hogy mindez ilyen es a hianyuk az voltakeppen nem deficit, hanem hagulatfesto elem. Hajlok ra, hogy elfogadjam ezt, tetszik ahogy ilyen finom arnyalatokat lat a szemem, es olvad ossze a valami. Epp ugy ahogy a nyelvemen a kave ize terul szet, hogy a bentet az izek most birtokba vegyek. Egy ido utan elhagyom a pontokat a vesszoket kivancsi leven milyen az elet es annak ize ha a mondanivalo mar egyaltalan nem tagolhato hanem egyetlen laza mozdulattal kivajudott erzes Olyan laza mozdulat mint ahogy a kaveban az ember a kiskanallal tesz nehany korkoros mozdulatot es a vegen meg a porcelanhoz koccan az aluminium a ket egymasnak idegen anyag
Majdaszokozoknekintekannyiraerzekenybucsutamennyirecsakkepesvagyok
Alelkemgomolyogvagycsakacigifustjemareldontenisemtudom.

Mamikám, nekem egy ideje elromlott a kilincslátásom. És ettől valami folytonos zavar van. Nem tudok az ajtókra haragudni miatta. A kezemre, a szememre, s amit ezek jelentenek azokkal szemben viseltetek indulattal. Mamikám, én nem tudom becsapni az ajtókat sem, magamat csapom be.

Ha lenne rá mód, színházba mennék. Az előadás most ne érdekeljen engem. A végén a ruhatárosnak borravalót adnék, hogy engedje meg otthagynom a lelkemet a fogason. Aztán elindulnék valami nem ismertbe, hajadonfőtt, a fejbúbomig magamba csomagolva, az ezer éve csukott kapuk kilincseit szidolozni. A nézőtéren pedig néznék mindezt az emberek. Hol sírnának, hol nevetnének.
Kevesen lennének azok akik nagyon is jól tudnák, ez maga a ripacskodás.

Lenne úgy, hogy a küszöbön..., azt megtalálva...ügyelve arra, hogy se ki és se be,...s fejlett arányérzékre utalna az, hogy mindez a Magyar Kultúra napján,...de ezek véletlenek,...szóval ott egy kicsit megmattult tekintettel, és tán megpocsékolva is, egy nagyon is hideg szoba, nagyon is álomszagú ágyára leülne.És akkor azt, ott valahogy mindenki értené, úgy értem nem úgy lenne mint én, aki minden esetben is magyarázatra szorulok. Még a vak is értené.

Lakik bennem egy vak, ki elbődül hajnalonta. A vak is látja, hogy onnan nézve, ami van, az a valami helyett: hézagot pótol. Az ifjúságra, az ifjúságra kedvezőtlen idő. Szó nélkül, ugye azt jelenti: simán.