sebtolvaj

Persze szép eszmékkel raknám tele, hogy múljon el gyorsan, szívemnek tele. De bárhogy is a sok kellem, nem tehet az ember saját üressége ellen, ha csak nem magában valamit felnevelne, de szégyenkeresztet vet rá az elme. És a felnevelt az csak pára, illanó elegy, a világ megüresül, tetején ülve, a fejemben ismerős zsongás, most megint, de azt mondja hazaértél megint, te akinek sosem volt otthonod. Messziről jött szél ültet finom port az arcomra. Csontokat ások ma éjjel el, az álomtemetőben. Kössétek meg Hekit. Nem lenne az jó senkinek.