Nem tudom, hogy jó e az, hogy elmondom azt amit mondani szeretnék. Egyrészt vigyáznom kell, hogy el ne vegyem a kedved, másrészt bizonyos poénokat nem szabad elárulnom, mert akkor oda lehet az egész. Mint ahogy azt észrevetted egy ezerév hosszú medence rajtkövén állsz.
Nem sokára egy nagy és puha valamit fogsz érezni a hátadon, azt gondolod, hogy egy nagy kéz, de nem az. Nagyon finom lökést érzel, és zuhansz, hosszú hónapoknak fog tünni, de hidd el, valójában semmi kis idő lesz az ott, ám ostobaság volna azt hinned, hogy jelentéktelen. És még te ahhoz nem is vagy elég ostoba, az majd csak féltávnál kezdődik, ha kezdődik is itt valami egyáltalán.
Aztán belezuhansz, valami nyirkos, homályos anyagtalanba, idegenül kicsi, láthatóan eltervelt langyosságba, mondhatod, hogy sorsba és lehet, hogy igazad van. Kepesztesz, repesztesz, baromira nem érdekel az amiben benne vagy, zihálsz, meg kapkodsz, rontasz is, buborékozik az orrod, csiklandja a garatodat a nyálka, ha félrenyelsz prülszkölsz. Minden baromi tiszta, ezt fontos hogy megjegyezd, mert ez nem lesz mindig így - most még azt hiszed, hogy a tisztaság olyan eleve dolog, és a türkíz csempe mindig visszatükrözi majd az arcod, de nem. Most hogy itt vagy, már semmi sem lesz úgy. Mostantól rajtad éllnak és rajtad buknak el a dolgok. Most úgy mondod még, hogy dolgok, de valójában a dolgaidat értjük alatta. Pimaszul szemlélsz, tudomásul veszed mindazt ami körbe vesz, de nem akarod megérteni. Még nem. Egyelőre győzelemre vagy ítélve, hiszed, végig tudod úszni ezt az ezeréves medencét, pedig mondják: eddig még senkinek sem sikerült. A medence szélén láthatod a szelídeket, igen, oda vannak láncolva, mert mit lehet tudni, hátha mehetnékjük támad, itt hagyni ezt az ezerév hosszú medencét, és mivé lenne mindez a szelídek nélkül.
Később próbálod megérteni azt amiben úszol, bár egyre kevésbé érzed majd úszásnak, mintha a végtagjaid nem engedelmeskednének, érzed, hogy minél többet értettél meg, annál inkább sűrűsödik be ez a langyosság amibe belezuhantál még nem is olyan régen.
Minél mozgékonyabbnak érzed magad, annál inkább tompulnak az érzékeid, lassú lesz minden és erra azt fogod mondani: tapasztalás. És egyre több tapasztalásod lesz, és megül a kiázott bőrödön. A vége lesz a legrosszabb, amikor már kocsonyában gázolsz, és kirajzolódik a nagy egész és összekeveredik, az ezüst étkészlet neszivel a damaszt abrosz illata. Ahogy a víz csobogást felváltja valami fennséges, de semmitmondó csevej, piacgazdasági dámák kacaja. Vacsoravendég vagy, éppen saját asztalodnál. Részvéted rezervéted.
Beledermedsz az ingyen lámpafénybe, körbeölel a kocsonyavacogás, ezt az egészet meg a porcelán és a dal öleli. Jajj, Jani, szeretnék Mejszeni. Már nem érzed magad fennköltnek, érzed is; feltét vagy feltétlenül, vacsoravendég és bár azt sose fogod megtudni, de egyszer és mindenkorra ki és leírhatatlan vagy. Látod, én se boldogulok veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése