Van először is egy gödör. És persze olyan hülye vagy, hogy mindent szó szerint veszel, és az ugrana be mint kép, amit az évnyitókon is láttál, amikor valamelyik eminens ott tartott a strófában, hogy "Fasírt, hol nemzet sűlyed el". Mindez két mikrofonsípolás közé beékelve. Aztán azóta is minden úgy van hagyva, két mikrofon sípolás közé beszuszakolva. Hát így lenne ez a gödör, fülsíketítően közrefogott, a fülembe meg jó, jöhet az ólommentes. És e gödör mellett állva lehetne zsolozsmázni, hogy jöjjön el a te országod, de a vége az lenne úgyis, hogy bele kellene potyogni vagy ugrani, de ez teljesen mindegy, külső szemlélőnek gyakran a hullás is ugrásnak látszik. Én például nagy artista hírében állok bizonyos körökben, hiába mondom, hogy az egyensúlyérzékemmel vannak gondjaim. Szóval én is esnék, mennék bele ebbe a jöjjön el a te országodba éppen, és félúton amikor már majdnem, akkor nekem eszembe jutna, hogy ez nem is egy gödör, hanem egy járat. Hogy nem pihenés lesz, hanem megint kezdődik ez a kutakodás, izgágáskodás, ami persze jó, hogy egyáltalán, de mégis olyan fárasztó és mivel többnyire egyedül csinálja az ember, tehát magával van, és ettől aztán baromira unalmas. Nézegetnék is zuhanás közben lefele, hátha megállt az esővíz benne és hátha látni lehet valamit, és a zuhanás végpontjában megpillantom azt az eget ami még nem olyan rég azt énekelte, csak nekem, hogy: Magyarország sűrű felhő, miért nincs rajtad mackófelső.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése