sebtolvaj

Zicher Ágost, volt munkásőr fejébe valaki belebeszélte a szabadságot, és tényleg először csak mondva van mindig az ilyesmi, hogy tudniillik a szabadság. Mert az mindig egy mondással kezdődik és teljesen mindegy, hogy az aki mondja annak van e viszonya állítása tárgyával avagy sem. Aztán az a valami, amit szabadságnak hívunk vagy megül a fejben és nekilát nyomban sarjadni, vagy zsibbatagon elenyész. És Zicher Ágostnak, kissé hosszúra nyúlt élete során már többször belemondta egy valaki a fejébe, bele a szabadságot, hol tömbszerűen, hol meg csak mint kenyérmorzsalék. Aztán a színe is változó, hol nemzeti színű, hol békávékék, hol meg színtelen, máskor foszforeszkáló illékony anyag.
Zicher Ágost, volt munkásőr egy egész életen lemosott mindent amit neki bebeszéltek, ugyan ehhez szerencse is kelletett, a vukettő sampon az old minden ideát. De most ez a sok szarság a boltokban ugye, hogy minden olyan kurva krémes meg kurva lágy, és intelligens is meg nem is, mint a legújabb Mathias mosópor is, szóval már semmi se a régi. Se a vukettő, se a szabadság, hanem aztán a beszédről, ami által van, arról most nem igen szívesen szólana Zicher Ágost. Megmondja ő kerek perec, tele van a töke, cuzammen mindennel, de hogy mivel pontosan, hogy tárgyiasulásra egyáltalán alkalmas lenne, azt nehéz lenne megfogalmaznia, mert úgy van minden kolonc rajt, hogy már megmondani se tudná, milyét és hol pocsékolta meg legjobban az a temérdek súly. És akkor most itt bent a fejében is, nevelődik a szabadság, ő meg járhat röntgenre, és már előre tudja ugye azt, hogy végül azt fogják mondani, hogy tumor, és hogy tojásdad. És Zicher Ágost, azt is gondolja eközben, hogy végül is az is az, hogy gyakorlatilag mindent lehet szabadságnak vélni, csak hát ha ő speciel választhatna, hogy a nemlétezésnek az élet előtti, vagy élet utáni formáját válassza, akkor inkább már az előbbire biccentene fejet.
Ingatja a fejét Zicher Ágost, volt munkásőr, gurul benne egy tojásdad valami, vagy tumor, vagy szabadság, de mindenképpen sajog.