2006. január 24., kedd

Beleesni a kétségbe, arra persze van eszem. Most kicsit - soha nem hittem, hogy valaha ilyet fogok mondani - jobb lenne, ha rosszabb lenne nekem. Persze csak úgy, ha a nagy világhalmaz elméletem igaz volna. Úgy, hogy ami valahol hiány, az máshol többlet és viszont. Belátó vagyok, de nem látok bele. Mindegy is, hogy adott kavargáshoz van e személyes viszonyunk, értve ez alatt azt, hogy kifejezetten a miénk, vagy mint ahogy nem a miénk, de képesek vagyunk magunkénak érezni. Mert a gyökerei teljesen érthetetlen módon, össze vannak keveredve, olykor karolva, simán. Nekem tényleg lepereg az életem, amikor a végső kérdésekhez jutunk, az elbizonytalanítóakhoz, a tűrhetetlenül megválaszolhatatlanokhoz, nem mellesleg a méltatlanokhoz. Főleg azokhoz. Nem tudom azt ott ki ültette el. Nem tudom, honnan ez a rengeteg félelem, mint ahogy azt se, hogy mivel lehetne ezeket messzire elkergetni, és nem csak úgy mint valami szegény legény egy hagyománytisztelő mesében, hanem magáért, csak azért mert hinni tudok az igazságában. Másról beszélek, magamat értem alatta. Egy percre ma, minden erőm elhagyott. Jó lett volna irányítani, hogy hova menjen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése