sebtolvaj

Remekül vagyok. A közérzetem az, az ami szarul van. Én reggel kipattanok az ágyból, lelkesülten munkáim halmazába vetem magam, míg a közérzetem a napi munkaerő piac irritatív jellegétől megóvandó magát az ágyban fetreng délig. Egészségileg a vesémet leszámítva minden rendben van velem, kaki, pisi oké, a közérzetem ezzel szemben fosik. A reggeli zuhanyzás után illatos vagyok és üde, a közérzetem viszont egész nap állott szagú. Minden nehézség nélkül tudomásul tudom venni, hogy tél van, azon belül kedd, vagy mi, ezzel szemben a közérzetem aljasan szerdát akar, rosszabb esetben mindezt tavaszi mázban. Az étvágyam úgyszint jó, mértékletesen eszem és változatost, a közérzetem vagy mohó, vagy épp csak nyammog. Úgy valahogy mindent könnyen veszek, e közben a környezetem halálra aggódja magát a két tönkre ment winchesteren. Serény vagyok, céltudatos szorgalmas, a közérzetem szarik az egészre, semmirekellő lusta dög. A zsebembe is ő nyúl bele, de azt hogy nem talál benne semmit, azt már rám hagyja, enyém a piszkos munka. És persze telebeszéli a fejemet, most is azt csacsogja, hogy le kéne feküdni, be a paplan alá. Utálom a közérzetemet. Utál a közérzetem.