Egyetlen nap alatt kb 14 000-szer pislog az ember. Azaz 14 000 szempillantásnyi ideig vak. Ez egy-egy nap végére már 3 másodperc lesz. 3 szem elől tévesztett másodperc, magára hagyott világ. És mi van akkor, ha pont abban a 3 másodpercben történnek a legfontosabb dolgaink. Tudható; a fontos dolgok nem időznek egy pillanatnál tovább, ilyen a természetük. Akkor pislog az orvosod amikor az a pillanat van, amikor a testedben a mérgek erős rendbe szerveződnek, és gyógyíthatatlan kórt építenek, visszavonhatatlanul. Akkor pislogsz amikor elmegy melletted majdani társad, aki magával és gyermekkel ajándékozott volna meg. Akkor pislogsz amikor elhaladsz a falra kiragasztott hirdetés mellett, melyen hátralévő dolgos éveid munkahelye csábít. Vagy akkor pislogsz, amikor valaki rád néz az utcán, ki tudja miért, de valami kapaszkodót keresve a tekintetedben, ám csak a szemhéjad remegését kapja. Mi van akkor, ha az összes fontos dolgot, ami emberi értelemben véve az, átpislogjuk. De ha csak minden második pillanatot, aminek csak, ha a fele fontos, az akkor is negyedrésznyi csodaveszteség.
Ha soha nem pislognánk akkor fakó lenne a szemünk, égne, olyan volna mint ha homok ment volna bele és mindenféle baktériumok támadnák meg. Nagy árat kellene fizetni a folyamatos látásunkért, először minden fontosat észre vehetnénk, aztán már pedig csak vakul sejtenénk mindent. Nem vehetnénk észre a kacsákat a ködben, a sakkfigurákat a hősök terén, de még a pulóverekbe ragadt hajszálakat sem. Figyelmeztetni kellene minket, hogy mi mindenbe ragadtunk már bele, mert nem vennénk észre. Nem tudom, talán e fogyatékosságunkat ellensúlyozandó kaptunk lelket, mert az soha nem pislog, legfeljebb hunyorog, ha megijesztik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése