A hely adott. Tehát kaptam, azaz, hogy nem az enyém, de erről vannak már ismereteim. Magával sem önazonos e hely. Benne vagyok, bennem van. Legyen akkor ez egy mező, amit éppen ver ez az istenverte, semmihez nem hasonlítható zápor. Fent beteg kékség, lent fakó a zöld. Közte meg én, az odadobott, az elkent. Szavakat találni magamra és a hányinger. Törökülésben ülök, éppen elfeledve mohácsot, és egyre csak fújok valamit, ami engem determinál. Aham, én vagyok a szerenycsétlen flótás, ezt fújom, de egyre ám. Az elengedhetetlen népmesei kellék, a tereptárgy. Aki semmilyen drámából nem hiányozhat, aki mindebből leginkább csak kimaradna. Csak szemlélne, csak szemlélne, egy kertben, egy kórházban, nézni a szöget, de nem ütni rá.
És ilyenkor, ilyenkor hív az anyám, amikor a gyomrom akkora, mint egy telefon akkumulátor, és úgy fejezi be, hogy vigyázzak magamra. A félni való beszerzését rám bízza. Ismer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése