Már annyiszor néztem az életemet végig, hogy szinte undorodni kezdek attól a résztől amikor meglátom magamat bennem. (Kimaradnék belőle már asszem) Akár lehetne mindez jó is, csak ne lenne bennem az a végtelenül üres, csak ne lenne ez, gyökerek módjára a bordákra fonódva. Csak ne adnák, csak ne venném magamra. Csak ne. Csak ne lenne ez az élve nyúzás, csak lehetne azt mondani, hogy a szenvedésnél semmi se szebb. Csak ne azok mondanák rá gőgösen, akiknek csinált szenvedéseik vannak. Csak ne lennék.
Aztán elképzelem, végig rohan rajtam az ami nem volt, csak magamat hitegettem, hogy ha bennem van, akkor az már igenis való. Azt, hogy mindezen dolgok nem csak teóriák halmaza, melyekbe mást nem csak beleveszni lehet. Ha rosszak közt akarsz jó maradni, máris rossz vagy, egy szemét. Csak ne lennék.
Tudok úgy sírni, hogy én se veszem észre. Csak ne kellene lennem. Csak tudnám a módját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése