sebtolvaj

EKG papíron ábra, szív rajzolta ívpapírra. Lábasban összecsomósodott üresség a galaktikus rántásban, de legjobb esetben is karalábé torzsa, akinek a szava a sorsa. Disznónak vagy gyereknek dobják, már rögtön a gasztrotörténelem legelején. Amott egy hátat fordító ordító gyerek. De legyen inkább mégis összecsomósodott semmi, saját elképzelésekkel, egy szintén csak elképzelt szószban, kényesen kimért egyformaságban, életidegen montotóniával, melyet biztonságnak hívhat, belekapaszkodhat akár egy jól megrajzolt játémackóba azokból az időkből, amikor nem volt bárgyú merészség, valami jelenvalónak elképzelnie magát, kapott helyen, adott időben. Szőranyák napja, szavalnak, fülükig felhúzott fehér térdzokniban.
Vagy inkább aranyló zsírfolt, úszva vasárnapi húslevesben, korcsolyázni a felszínén, egy olyan helyen, ahol mindig vasárnap van. Elvileg. A légy jó a levesben, dekoratív és taszító, csökkenti a feszültég iránti olthatatlan igényt.
Levegő a bors és só tartó között félúton, de ez nem biztos, vagy remegő cafat a velős csonton, tányérszélén agonizáló cseresznyepaprika.
Előbb utóbb mindenkit megesznek. Előbb utóbb mindenkit szeretnek. A legvégén, de csak akkor, örökre letesznek. Ilyen rajzai csak nemember ember szívének lehetnek.
Remember