sebtolvaj

2048 augusztus 20-án érnek majd ide. Az utolsó magyarországra látogató turistacsoport. Zömükben japánok. Megállnak az utolsó nem működő Tesco épülete előtt, valahol soroksár magasságában. Elolvassák a márványtáblát, azt hogy épült isten pénzéből, az önkörmányzat áládásával - vagy fordítva a milecentenárium évében. Egy nagy tér közepén ott áll majd az ismeretlen vásárló szobra, 10 méter magas, arannyaol futatott bronz, vagy fordítva.
Néhány japán arról beszélget majd, hogy az ezredforduló körül az emberiség milyen jól lehányta magáról azokat a barokkos cirkalmakat, mind életvitelt, mind építészetet tekintve, ami előtte életüket olyannyira megkeserítette. Az járdán még lehetett látni néhány odaszáradt kutyaszart, messziről világlott, hogy valamennyi CACIB győztestől való.
Megálltak a néhai Duna melett, a bátrabbak lementek a mederbe, főleg férfiak vizsgálták meg a Margit -híd pillérjeinek tövét. A kőbe bel volt vésve, hogy: "Mindörökké Gizi", de azt sokáig, csak az élesebb szemű keszegek méltatták figyelemre. A japán férfi azt gondolta, az ott valami mérnöki utalás lehetett, kőbe vésve. A duna mederben egyébként harapni lehetett a pátoszt, még úgy egy olyan kultúrkörben nevelkedett egyednek is, aki lófaszt se tudott arról, hogyamikor volt A dunában víz, akkor annak a jegén nem minden napi történések mentek végbe. Királyválasztás - nemdebár. Negyedóra múlva már fel is értek, a várból praktikusan kialakított benzinkútnegyedbe.
Szétnéztek. Lenéztek. Pontosabban bámulták a semmit. Az a semmit amit a magyarok hagytak maguk után, és hát ha valamihez értettek a magyarok akkor az az volt, ahogyan a semmit hagyni tudták maguk után. És leginkább az ahogyanon van a hangsúly.
Este felé a Blaha Lujza téri aluljáróban, folklórfogásként hamubasült szusit csináltak, az utolsó magyar homless emléktáblája alatt, részletgazdag relief, negatív szemű alak, bámult rájuk.
Megrohanták az emlékek őket, emlegették ausztráliát, ahol is tavaly, két hétig. És azok is hogy eltűntek, aztán mongólia, mit se lehet tudni róluk.
Hirtelen rájöttek, hogy már csak ők vannak egyedül. MIndenki eltűnt és csak a  büdös nagy semmit hagyta maga után. El rontották a játékot.
Persze ők arról nem tudhattak, hogy valahol Ázsiában két magyar tollaslabdázik a felkelőnap fénye pedig megcsillan az ütők húrjain. Az a kettő, és csak az a kettő tudta egyedül a világon, hogy egyedül lenni tulajdonképpen evilági képtelenség. Mert azt, hogy egyedül legyen az ember, azt vagy az önkormányzat nem nézi jó szemmel, vagy az isten nem hagyja. Vagy fordítva.