A Szabó Laciék fia, a Szabó Laci romlott fasírozottat evett a vámosgyörki utasellátóban. Így mondták. Én soha semmi olyat nem tudtam elképzelni, hogy a vámosgyörki utasellátóban veszélyben lehet bárki is. A nagykonytyos, töredezett körmű nők, akiknek rúzsálló mosolya konkrétan törtfehér színű fogakat rejtett, egyáltalán nem azt sugallták a pultok mögül, hogy az élet az valami véges dolog volna. A boros tégelyek horpadt alumínium tetejének kocódása is elevenség volt, a bordó metlakidarabkák (nova) burjánzása is inkább az életigenlés évtizedes mocskát zárta fugái közé. A trafik kirakátaban is műanyag fröccsöntött Mazsolák lógtak sormintában Tádéval. Szabó Laci mégis meghalt rá egy évre.
Azt mondták, hogy a fasírt miatt. Hogy nőtt benne, a Szabó Laciban valami vadhús - így mondták, és ennek a vadhúsnak bizonyosan köze volt a romlott fasírozotthoz.
Hiába falu, hiába a hiányos infrastruktúra, okokat mindenhol keresnek. Ment is a család Putnokra a tizenegynegyvenessel, a halottlátó asszonyhoz, aki megidézte a Szabó Laci szellemét. Meg is mondta kerekperec, mindennek a romlott fasírozott az oka.
A Szabó Laci 19 évesen halt meg - és ezt csak azért említem, mert minden történetbe kell halál, és ha van halál akkor van életkor is, a jobb fogyaszthatóság kedvéért teszem bele csak a romlott fasírozottat. A Szabó Lacinak a nagyanyja, akkor volt 68 éves, mert 1908- ben született. Az én nagyanyám a Szabó Laci nagyanyját januhárnak becézte, de inkább csúfolta, mert a szemébe soha nem mondott ilyesmit, nekünk is tiltva volt. A mi családunknak különös érzékei vannak az emberi kapcsolatok árnyalásához. A januhár azért kapta ezt a gúnynevet, mert teljesen esetleges módon csempészett, az avatatlanok számára is tisztán kivehető néma h-kat a szavakba. A Szabó Laci esetét az egész falu sajnálta. Ki azon bánkódott, hogy ki fogja eztán azt a nagy szép szőlejüket permetezni, másoknál pedig az verte ki a biztosítékot, hogy nem elég a számtalan kórság, pandóra szelencéjének aljában még maradt némi fasírozott morzsalék is, ami ellen egyáltalán nem vagyunk felvértezve.
A Szabó Lacinak volt egy vadonás új piros MZ-je, azt minden vasárnap - a mise után kitolta a kis közbe, ahol mi a tyúkokat legeltettük. Mellé tett egy kis piros vödröt, amiben egy nagy szivacs volt és felhőnyi habokat vert ultrából. Az a motor olyankor úgy csillogott olyankor, hogy még a tyúkok se mertek a közelébe menni, pedig aki látott már tyúkot közelről, az tudhatja, a tyúk egy kiváncsi, tolakodó és pimasz állat. Ugyanakkor muja is, mert ha átvizelsz a kerítés lécei között, akkor nem megy odébb, hanem vár, nem érti mi történik vele és ázik. Helyben.
A Szabó Lacit eltemették, szép kis sírkövet csináltattak neki, még olyan ovális porcelán is volt rajta amin az ő fotója volt, és érettségi öltönyében mosolygott ránk. Papsajttal* néztük meg a friss sírkövet. Amíg ő a virágokat rendezgette és szipogott, én - a 9 éves - azon gondolkodtam, hogy mi lesz eztán azzal a nagy piros MZ-vel, és csigákat szedtem a sír fonákján.
A Czinka Panna utcában - pedig van az vagy 600 méter hosszú is - azóta az idősebbek közül senki nem eszik fasírozottat. És egyre több a motorkerékpár.
Papsajt ( vagy Papp néni) állítása szerint volt a temetőben egy sírkő, amire az volt írva kegyeleti fülszövegként, hogy: Itt nyugszom én, olvasod te, bár olvasnám én, nyugodnál te. Gyakran kértem tőle, hogy mutassa meg, de valamiért soha nem találtuk meg. Kópé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése