Tudod apa én egy csomó dolgot elhittem neked. Azt, hogy nincsenek olyan mikulások akiknek az egyik csizmácskájuk zöld, a másik meg lila. Látod emlékszem, pedig 30 éve mondtad, persze nem nagy ügy, figyeltem rád. Utána már sose rajzoltam kétszínű csizmájú mikulásokat. Sőt mikulásokat se nagyon. Nem a te hibád, a mikulások sajátja ez, elmúlnak a hülye csizmáikkal együtt. Azt is elhittem, hogy a bicók kormányában tényleg egy dió van, rendes igazi dió csak fémből, ahogy mondtad és abba kap bele az a hosszú , fényes nagy csavar. Szinte láttam, pedig csak tudtam róla. Figyeltem.
Álmomból felkelve is, hogy sárgabarackra nem iszunk vizet, mert vérhasunk lesz vagy mink is, és megint lehet menni velem a kórházba. Ha éjszakás vagy nem hagyom benne a zárban a kulcsot, oké. Papp néninek nem mondjuk azt, hogy papsajt, még akkor sem ha megengedi, ha még buzdít is akkor meg pláne nem. Ebédelni lassan, szépen ahogy a csillag cipőpasztába meg nem nyúlunk kézzel bele. Egyáltalán nem kotorászunk a cipős asszeszoárok között, tiszteljük a mások tulajdonát.
A pucérnős römikártyából nem szedjük ki a szőkéket. Előre köszönünk, nem feleselünk, időbe hazaérünk. A centrum áruházaban nem engedjük el szüleink kezét, de ha mégis megyünk a hangosbemondóhoz és mondjuk a nevünket, jönni fogtok értem. Jöttetek, tényleg. A szalonnáról nem ér leenni a húst és zsírosát visszatenni a hűtőbe. Tej nem savanyú, hanem aludt. Ha nem ízlik az ebéd, tegyünk bele cukrot. Vagy sót. A kórházi látogatás nem rohanok ki utánatok orrmandula nélkül pizsamában az utcára, hanem megeszem a nápolyit az ágyamban amit hoztatok és a jövő héten már szomszéddal fogtok hozatni, hogy ne legyen megint hiszti. Azt is elhittem, hogy ilyet, lehet. Hogy az ilyesmi szabályos, eszembe sem jutott, hogy nem az.
Hogy a Kisgyermekek nagymesekönyvének az egyik lapját a Jézuskának segítő angyal szárnya gyűrte meg, nem is gyűrődés tehát, hanem valódi szárnylenyomat. És persze azt is elhittem, hogy belőlem egy van és hogy fontos vagyok meg szép is, csak hát pimasz és engedetlen és lusta.
Egy csomó mindent tőled tudok jól-rosszul, apa. Tele mindefélével a fejem, és te is benne vagy ebben a mindenben.
Azt hiszem idegesített, hogy te annyi mindent tudsz én meg annyira semmit. Hogy minden magabiztosság a tied és nekem nem marad egyéb, mint a kétkedés.
Te viszont nem tudod azt, honnan is tudhatnád, hogy az a villanykörte nem azért tört szét a fürdőszobában mert az ominózus hidegvíz mintegy véletlenül rá a forró üveg felületére. Nem. Én törtem szét, méghozzá direkt, azzal a nagy nehéz szabó ollóval, tudod. Arról nem beszéltél nekem soha, hogy az milyen amikor egy villanykörte szilánkjaira fröccsen és én nagyon akartam tudni. Látod egyre okosabb vagyok. Azt is tudom, hogy vannak tarkacipőjű mikulások, ha akarod majd egyszer megmutatom neked őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése