sebtolvaj

Tizenkét proletár összetanakodék,
az szép Budapestet, hogy feldíszítenék.
Díszítenek buszt is, díszítenek falat,
sírni már nem ér a Kárpátok alatt.

Azt mondja a vezető párt egynehány prominense, hogy aki kampányt kiált, az nem jól értelmez, mert ez nem kampány, ennek semmi köze a politikához, ez mindössze csak arc, vagy mi, arculatkeresés. Azt felesleges firtatni, hogy eddig volt e arc, ha igen, akkor milyen, vagy miért látszik folyamatosan seggnek, ha meg nem volt, akkor miért most lett olyan fontos a léte. Sajátos pártbeszéd ez, pirosfehérzöldben, az olvasni nem tudókat/szeretőket cd-vel jutalmazzák.
Nem újdonság, a kép az hatalom, szemben az olvasással, nem kell feltétlenül tudni, nem kell felismerni az eszközeit, ennél fogva sokkal több emberhez jut el, mint bármely egyéb közlés, de írás ez mégis. Az elég szerencsétlennek tűnhet, hogy egy hatalmon maradni akaró párt, tömegbázisát analfabéta magazinolvasókra alapozza, de ha másra nem is jó ez az egész, szépen kirajzolódik az ország szellemi, társadalmi, morális lázlapja. Egy kis puhatolózást érzek, nem a saját arcot keresik az urak, arra kíváncsiak leginkább, hogy a másfél évtizedes sorvasztás után mennyire lettünk hülyék. Vizsgázni fogunk, dolgozik bennem egyfajta szkepszis, azt illetően, hogy nem fogunk csalódást okozni. A mi arcunkat keresik, nyilván azzal a prekoncepcióval, hogy semmit nem találnak. Hát nekik legyen mondva.
Nekem sarkos véleményem van arról a honfitársamról, akinek a színes magazin 10 tipp rovata képezi az abroncsot élete szekerén, arról még sarkosabb amikor ugyanez az ember az urna elé járul, mint felelős, a közösség sorsa felől döntéseket hozni képes embert mímelve. És e magazinokban majd eljut a célközönséghez az úgynevezett Buli lemez is, amelyet nyilván valamelyik lefoglalt DC++ szerver repertoárjából állíthattak össze huncutan.
Aztán a kulcsszavakról is egy kevés. Egy kampányt érdemes olyan fogalmakra alapozni, amelyek az adott társadalomban hozzávetőlegesen ugyanazt jelentik, feltételeznek egyfajta konszenszust.
Itt van egy jó kopott szó elsőnek: bátorság. Erre kapásból nem találnak a fentebb leírt kitételek, mert a bátorságnak olyan sok színe és értelme lett manapság. Olyanformán kell elgondolni, hogy a bátorság az olyan mint a divat, korfüggő. Régen mondjuk olyan kvalitású emberre mondták, hogy bátor, mint pl Dugonics Titusz, kevésbé árnyalt, nem szarozós fajta, könnyű kiigazodni rajta. Mára azoban sok bátorság van, ha úgy veszem a viszkis rabló is bátor, és gyanítható, hogy bizonyos értelemben az is az, aki milliárdokat lopva külföldre utazik, aztán meg bátran, de gyakorlatilag tét nélkül visszajön. A bátorság plakáton, a szájában erős paprikát tartó női száj, bizonyos korosztálynál zavart okoz, mert keresi a "magnum, titkos csábítás" feliratot, a pubertáskorúaknál lanyha erekciót, updateknél nyálelválasztást idéz elő.
A másik - nem tudni, hogy szándékoltan avagy sem -, de mindenképpen a legnagyobb felületet nyújtó, az "osztozni jó" feliratot magán hordó kompozíció. Osztozni min? Akár ezt is megkérdezheti a szemlélő, de nem vagyok benne biztos, hogy teszi e? Egyrészt erre alapozom azt a feltevést, hogy ez a "mennyire vagytok hülyék" ismeretlenmentes megoldó képlete. Kicsit olyan, mintha a vezető párt csipkerózsika álomból ébredt volna, és nem lenne tisztában az e szavakra rárakódott nyálkának a létével. Osztozni ma azt is jelenti, hogy mutyizni, fiktív számlát írni, és azt letagadni, pályázatot nyerni, de aztán meg mégse, stb... Aztán jelenti bizony azt is, igaz fakón, de hogy a környzetem iránt nem közömbösnek lenni. Homlokegyenes (legalább az legyen az), és ha valaki ilyen fogalmat használ, akkor nem lehet meglepődni majd azon, ha az osztozkodniból osztás lesz. Legalább három felé, azonosulókkal, ellenlábasokkal, és ettől a büszkén vállalt kreténségtől megcsömörlöttekkel. Már nem kell olyan sokat aludni.

Powered by golden...ööö... Blue