sebtolvaj

Semmi garancia arra, hogy amiti érzek az valójában létezik. A valóság
előre láthatólag 10 -15 évet késik, bemondták - kis könnyebség, hogy
ezen kijelentés rejtetten ugyan, de állítja; van való.. Állni egy
peronon, ahogy ellep ez az ősz eleji nyálka. Várok, egyfolytában várok.
A valamire várok, vagy arra amit annak képzelek, aztán még olyan is
van, hogy várok egy emberarcúra, de vártam már állatra és növényre is.
Amíg nyögvenyelősen telik az idő, azon mélázok, hogy vajon a helyemen
állok e, hogy az én helyemen történik e a várás maga.
Arra alig gondolok, hogy mire várok. Arra alig, hogy gondolok, hogy én
várok e, vagy valaki, aki alakilag vagyok én, s hogy e kettő hogyan
szüremlik bele a mába. Olyan fátyolos fénynek gondolnám magam, olyan
sárgás, de meleg, olyan ami nem üt lyukat a ködre, hanem feloldódik
benne. Ha lenne arcom, akkor sokkal könnyebb volna. Felosztani a
világot, azt mindig lehet. Már nem jelent semmit a jó és a rossz, úgy
olvadtak el öröknek hitt fogalmaink, mint a kockacukor, a reggelente
rutinszerűen elfogyasztott kávékban. Úgy megy az idő, mint a tekergőző
cigaretta füst. Le kellene szokni káros szenvedélyeimről, legelőször
magamról. Konkrétan arról, hogy jelentek valamit. Egyetlen egy szálon
lógok, senki nem ad kezembe ollót.