sebtolvaj

Megháborodtam, meghőbörödtem, uszkve 5 évi Vileda, Pronto, Cilit, Cif, Sofix rezisztencia után elvéreztem a hétvégén. Törlőrongyot ragadtam, szöszmöszpapucsba bújtam, hajat copfoztam, és haladok a porral. A nőknek valahogy könnyebb azt hiszem, nekik valahogy úgy van a természetük, hogy kis mennyiségű kosszal szemben is képesek agresszívek lenni, míg nekem a évtizedes szennyeződések sem jelentenek igazi kihívást, hogy úgy mondjam, nem látom meg bennük a lehetőséget. Illetve csak láttam, eleddig. Mert most bizony fogaknak csikorgatása van, minden egyes cd tok, üres és tartalmas egyaránt kézbe kerül. Így a könyvek is, amelyekről persze általában nem is tudom hogy megvannak nekem. Mindjárt elsőre bele is szaladtam Toldi Miklósba - magába - egy 6-ik osztályos irodalom könyv borítoján áll a szálfával, és nagyon kék, de tollrajz, nem hőbörgök. Honom nagyjainak mind kiszúrva a szeme, és a következő lapon berajzolva a szemgolyó, mozgatom a lapokat, tetszik, ahogy a nagyjainkat szemforgatásra bírom, aztán a naptól megfakult gerincű Rejtjelek című könyv aminek idejekorán jutottam az előszavához, és rögtön valami beszerzési ficamra gondoltam a megvásárlás körülményeit illetően. Egy - vélhetőleg mézzel, vagy más édes anyaggal leöntött Vili a világ leggazdagabb verebe. Aztán Német, Orosz és Angol kisszótárak, valamint utóbbiból magyar angol diáklevelezés. Eszembe nem jutna olyat mondani, hogy nekem nagy családom van, azt meg nem írja, hogy én mit írjak, szal angol hülyék, mentek ám ti a francba. Aztán ülök a szoba közepén és azon gondolkozom el (de nagyon), hogy szerettem e valaha is Kirkegaard-ot, mert olyan katyvasz az egész, ezzel a vallásos szósszal meg leöntve,erőteljes sznobságot sejtek akkori magamban. Van egy csomó haszontalan könyv amit csak azért tartok, mert van rajta egy elég jó kis gyűrődés, vagy teapaca, vagy hiányzik a harmadik oldala, és tudni vélem hogy miért. A legádázabb ellenfeleim a por és macskaszőr mellett, a plüssrágcsálók, amikhez úgy jutott hajdan az ember, hogy ötletszegény ismerősöket ill barátokat választott, s azok kötelezve érezték magukat, hogy különféle rendű szöszállatokkal kedveskedjenek. Ki kellene dobni ezeket a francba, csak hát egér és sün és nyúl, meg macskaszemekről van szó, nem tudom megtenni. Kerül majd egy doboz, egy plüssmauzóleum és slussz passz, még nekrológot se mondok, ha nem muszáj. Amikor takarít az ember, kicsit olyan, hogy valamit lemos, és az a kosz az valamire emlékezteti, egy előző foltra a falon, egy előző repedésre a kapcsoló mellett, egy előző festékfoltra az ablakpárkányon. Maszatolás folyik. Nem volt ez mindig így, legszívesebben hagynám az egészet félbe, tennék úgy mint ahogy rég, takarításnak azt neveztem, amikor egyenletes rétegben oszlattam el a káoszt a szobámban. Három nagy zsák tömény komposztnak minden fentartás nélkül nevezhető anyagot vittem már le a kukába, este dőzs lesz hajléktalanéknál. Ha végzek az egésszel, remélem olyan lesz, mint amikor elkezdtem, nem szeretem a radikális változásokat, még koszban sem. A porcica legyen velem.