A fene se érti. Egyre tovább van világos, és mégis egyre hamarabb van este. A belső esték egyáltalán nem esnek egybe a kintiekkel, aszinkron van. Az pedig nagy kavargást szül, örvényt - kavargathatsz kávét, mokkányit mozdítani ezeken itt. Ezeken itt - így mondom, de hát benne foglaltatok én is ezekben, közéjük vagyok már tartozva, jó alaposan. Aztán ezek az estízek rámohosodnak a nyelvre, a bőrre, a nyálkahártyára, a felekezetre és arra való tekintet nélkül, nincs az a toalett kacsa ami onnan azt ki. Az ízek és az esték csészékben keverednek, hol konyhában, hol budoárban. Édes csalánszag a levegőben, a nyelvbimbókon meg szerencsi kakaólangy. Mennyire képes vagyok nem itt lenni, tegnap is éreztem Etel néni verandájának a szagát és bizony a ház még talán van, de Etel néni az egy egy ideje már nincsen. Hiánya részleges csak, mert nem szeretettük, de arról nem lehetett sejteni semmit, hogy így, amikor már nincsen, akkor mi van helyette. Most már tudjuk, szagok, esték, suppatag észlelések.
És biztos hogy minden házszag bizonyos fajta rétegződése az ott élők életének, nem tapintható geológiai képződmény, korszakolható, elfogyó levegő. Most akkor ízek, esték és szagok. A három legfontosabb. Reumakenőcs, bodza, macskahúgy, kukoricadara, fáradtolaj, mamuszszösz szag, piócanyirok, két mondatvég se lenne elég rájuk, és ez itt meg eleve fél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése