Elég szarul építem a kapitalizmust. Nem hogy hatékony nem vagyok, de annyira fásult, hogy a következő Ikea katalógusban én leszek a Vejnemöjnen 2000 lóca dublőre. Általában az izmusépítésben vannak behozhatatlan hátrányaim, másban is, de ez most szembeötlő. Nézek ki az ablakon, szemben meg a nekkermanék, és azt látom, hogy ők is néznek ki az ablakon. Bár mint ha ők, az izmusépítésben azért nálamnál jóval tapasztaltabbak volnának. És nézem azt is, hogy az ég, ez a mostani ez mennyiben más, mint az amelyik egy merőben különböző, de szintén valami izmustól terhelt felhőket hagyott magán átúsztatni.
Hol szúrtam el? Mikor nem figyeltem egy pillanatra is, mikor lettem ilyen alulmotivált, illetve hát minden motiváció nélküli az izmusépítésben. Persze, valamikor 70-ben, bizonyos osztálykiránduláson biztos mondott valamit az Albert Györgyi néni, kihasználva a mezők és lankák kínálta lazább kereteket és azt is biztosra veszem, hogy mondott valamit arról, hogy az izmusépítés az miként épül a lélekbe bele. Én meg feküdhettem ott hanyatt, tán rágtam egy fűszálat, néztem a felhőktől habos eget vagy megátalkodottan, szigorúan a szemem sarkából bámultam a Füleki Gréta sarjadó mellét és akkor ott egy egész életre elegendő izmustapasztalat robogott el mellettem, vagy rajtam át. Most nagyon kellene nekem az a tapasztalat, ahhoz, hogy ha kinézek erre a mostani égre, a nekkermanékon túl, de az óperenciás tengeren még innen, hogy legyen mit gondolnom arról amit látok. Olyat ami valami szép. Egy olyan ég kellene, ami a mostaninál jóval kisebb, és hogy kettőnk viszonyrendszerének egyensúlya ettől helyre álljon, ne kelljen már az ő kéksége és és eltúlzott mérete miatt kicsinek lennem és szürkének. Ó te nagy kapitalista ég, ereszkedj le hozzám, szivárogj be a fejembe a fülemen át és suttogd el titkaidat. Olyan nehéz előre menni amikor az ember azt se tudja minek kell hátat fordítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése