sebtolvaj

Nekem hajnal van még amikor látom őket. Nekik már inkább reggel. Egy kisbusz hozza őket az alsó közönyosztály által előszeretettel látogatott parkba melynek ékköve az ott található mocsárszagú, állag nélküli tó. Újabban Közbeszerzési futópályát is invesztáltak köré, hogy a közönyosztály el ne satnyuljék, mert hát végső soron legfőbb érték a tender. Fut is azóta boldog boldogtalan, mintha muszáj lenne. Kicsit olyanok mint az unatkozó hörcsögök a néhai aranyhalak után maradt másodfelhasználású akváriumokban. Csak forgács nincs, merthogy munka se, a fránya forgács meg ott hullik csak ahol dübörög a munka dandárja. A futásuknak iránya van, célja nem nagyon. De én nem őket figyelem, mert ha valami, akkor ők kurvára nem érdekesek. Hanem a hajnali kisbusz, az annál inkább. Közmunkások. Úgy tízen-tizenöten vannak, kiteszik őket. Olyanok mint valami menekültek akiket ott hagy az embercsempész a határon, hogy akkor ágyesz-bugyesz, isten neki fakereszt. Bambán állnak, mint akik nem tudják hol vannak és mibe keveredtek. Nők, férfiak vegyest, nagy seggű cigány asszonyok, satnya férfiak, de még olyanok akiken látszik az élet, még ha az nem is fenékig cikornya. Arcról ismerem már őket, egymást egymás előtt szégyellve halkan köszönünk. Azért gyülekeznek, hogy közönyosztály által rájuk mért büntetésüket letöltsék, azért mert élhetetlenek. Egyszerűen nem tanulnak ezek a megátalkodottak, semmit de semmit. Ha épp meghallhatnák az idők szavát bedugják a fülüket. Olyan alapvető dolgokat sem tudnak, hogyan kell mások ellenében élni, vagy hazudni mint a szél, nemhogy fantomcéget alapítani. Szóval teljesen hasznavehetetlenek. Más egyébre nem alkalmasak, mint hogy a minimálbér kétharmadáért szedjék a szemetet egy parkban. Nem akármilyen szemetet az igaz, merthogy kólás doboz nagyrészt, annak a dobozára meg az van írva hogy enjoy the life. A kollektív közöny szarkazmusa. Aztán egy szép nap a parkba szart valaki. És akkor azt találta mondani az egyik cigány asszony - pont mikor oda értem, hogy a büdös kurva anyátokat, majd meglátott engem és azt mondta bocsánat, sajnálja, hogy ilyet mondott. Váratlanul ért mindez, mondtam, hogy nem gond, én is káromkodós vagyok, pláne így reggel, szerintem a reggeli káromlás nem számít annyira, mint mondjuk főműsoridőben. Reggel szerintem még istent is ér. Meg aztán a helyében én is egyfolytában szidnék mindent, vagy a mindent is.
Néhány nap múlva reggel jött szembe egy ellenszenves alak, és az kérdezte, hogy tetszik e a park. Mondtam tetszik biztos, de nem nagyon nézegetem, erre visz hajnalban az utam, ennyi. Aztán meg hogy tiszta-e. Mondtam tiszta-tiszta. És hogy szoktam-e látni, hogy mennyien dolgoznak itt reggelente. Mondtam neki, szoktam-szoktam. És aztán meg azt, hogy illedelmesek-e. Arra is csak aháztam egyet, meg mormogtam valamit, hogy nem nagyon figyelem őket sem. És amikor mentem tovább - ő pedig következő alanya felé tartott - ahogy távolodott utána néztem akkor pont azt gondoltam amit a cigány asszony mondott azon az összeszart reggelen, de én még csak meg sem bántam. Össze van ez az ország szarva és nincs annyi kurvannya amitől ez valaha is változni fog. Csak most már valaki más helyett is szégyenkezhetek és szemükbe se szívesen nézek amikor meglátom őket reggelente, ahogy kikászálódnak a világ legszomorúbb kisbuszából ezek a szegény verebek. Csak érhetetlen szégyent érzek, nem is tudom pontosan mi miatt. Illetve tudom, csak gyáva vagyok kimondani, hogy gyáva vagyok, de hát ez ilyen. A kérdezgető embert pofán kellett volna vernem és bedobnom a tóba. És aztán üvölteni teli torokokból, hogy a büdös kurvannya. De csak káromkodok.