Nem halott még, de alszik minden, sárgás, esti villanyfényben az eszméletlenek okot találnak önmaguknak, hogy így félig is létezzenek. Egy utolsó lábrándulás az álom jötte előtt, vagy ahogy krémet ken az arcra a kéz, az agyban múló nyomai régi mosolyoknak, csak koszos tányérban pihenő tegnapi kés. Az asztalon morzsa, már nem tudni ki kinek a sorsa, holnapra hagyni mai éhségeket, nem lenni voltnak, és nem annak lenni ami lehet. Évmilliókat lesni szemhéj mögött, el nem készülő film előzetesét, arcot kézbe eltemetni, és várni hogy ezer év folyjon végig arcon,tudni azt mit mások tudnak, sírni, félni, félúton megállni magányni. Lehet, hogy élek, de én már örökké alszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése