Van egy tag. Egy férfi. Azt terjeszti magáról, hogy homoszexuális. Nem az - a faszt az, mondhatnám. Ő is tudja. Hogy nem az. Unja az életét, a szokásost, hagyományosban is csak a mosóport..., unja a rossz magaviseletű gyerekét, az anyját, ahogy azt mondja: fiam, a felesége főztjét. Nagy lelkitusákat rak kazlakba magának. Minden erejével azon van, hogy el tudja hinni, ettől szenved. Néha szenved. Ritkábban nem. Nincsen krízisérzete, csak krízise van. Neki szeretné adni valakinek. Nem kérdez, nem óvatoskodik, ha törik, ha szakad ő ad, tehát lényegében elvesz. Ilyenkor elhiszi magáról, hogy ő jó, hogy ő saját ínségében sem vesztette el orientációját a jóságot illetően.
Tisztában van vele, hogy ez neki létszükséglet. Vágyakozás mások figyelmére. Rájött: különlegesnek, eltérőnek látszani nagyobb közösségi profit, mint tisztességesnek lenni. Amikor mindezt befejezi aztán lesz boldog, de végig csinálja. A haladás fontos neki, nem az út, győzni akar minden áron, csak nem talált még magának való háborút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése