2004. szeptember 17., péntek

Meglepődtem magamon,
holott nincsen semmi ami meglep,
hízelgek egy kicsit magamnak,
ha kell árnyat is vetek,
vagy épp szárnyat bontok,
narancsszín boríték helyett,
nem áltatom magamat önmagammal,
térdig ér a látszat, a fű nyirkos,
szememben szépszemű gyilkosok,
reggel a párnán a ráncot ott felejtem,
poharamba bort, vagy mérget töltök
és azt hiszem, egyszer csak elejtem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése