sebtolvaj

Persze most jut eszembe az a frázis is amit idióta, Don-kanyart megjárt tanáraink neveltek belénk. Egészen pontosan az hogy: Hallgatni arany. Nincsen arra vonatkozólag semmi információm, hogy az előbb említett mondásnak lenne e bármi szláv eredete. Talán úgy érteném. Azt hiszem hallgatni - van amikor - kifejezetten tapintatlanság, de ez meg hosszú, így aztán nehéz is megfertőzni vele ilyen- olyan agyakat. Marad az arany tehát, aztán már csak az, hogy vakargatjuk a disznók hasát, és motyogjuk, hogy arany, hogy arany. Hallgatni arány(vesztés). Hallgatni végül is jó. Hallgatni baromi rossz. Mást hallgatni jó, magunkat némának tudni, s ez nem jelenti okvetlen a szótlanságot, az meg rossz. Így van ez egy kicsit a felejtéssel is. Van, hogy szabadulni kéne (kell), egy konkrét helyzettől, de akkor nincs kec-mec, annak is integethetünk akik akkor voltunk. Leválasztani lehetetlen. Kevésbé kellene (kéne) jelen lenni olykor, hogy ne ragadjunk rá, mint a légy a papírra. Egyszer, gyerekorom kiváncsiságában megnyaltam a légypapírt nagyanyám konyhájában. Édes volt. Mint a "Kismackó" mártott ostyaszelet.Ki szelet vet, ostyát arat.