sebtolvaj

Egy, a nagy objektív tájmlájnon eltévedt keresztbe néző lovagot kell, hogy most elképzelj, engedj el korlátot, kötelet és kezet. Gyengéket, gyermekeket, nőket védelmez meg. Önmagától, s nem önmaga által, hisz önmagának lenni ún, átall. Nem ő maga gonosz, csak rostokra foszló lelke a komisz, bár ez nem mentség és nincs rá magyarázat. Kellene egy hely, ahol ingyen gyógyítanak lázat - mindefélét, alkalmit, reménytelent, vagy épp életest. Elgondolni hogy a halál, nem az élet következménye, hanem egyenesen célja, így ébredj fel. Elfecsérelt idővel, kiüresített szavakkal, bitorolva vagy mégis lakatlan, te vagy a porszem abban a lakatban, mely ott rozsdál öröktől fogva a(z) (v)észkijáraton. Idegenek ölelnek megint, bármily legyen a kéz, ahogy a sebet hagyja a bőrön az mindig ugyanolyan. Ha én lennék a török császár, ma minden ágyasomat szeretni tudnám tiszta szívemből, nagyon. De jó, hogy nem én vagyok a török császár, annyira szeretni egészen biztosan nagyon rossz lehet.