sebtolvaj

Tudom én azt gondolni, és szeretem is, hogy képes vagyok én értelmesnek, erősnek, kitartónak lenni, s bizonyára nem is csak lelki kibúvó az, hogy mindez csak akkor lehetséges, ha elégséges alapja van az ilyen fajta optimizmusnak, mert a talajvesztett bizakodást már csak nagyon kevés választja el az ostobaságtól. Nota bene, ostobának többszö szoktam érezni magam, és furcsa ez, mert úgy van, hogy én fogom magam, még az ostobaság elkezdése előtt, erőst hezitálok, majd azt mondom, ide figyelj sebtolvaj, te most rettentően ostoba leszel, ha megteszed ezt vagy azt, aztán megteszem. Mert még az a néhány pillanat ostobaság is olyan életszerű tud lenni, és olyan lesz a való, mint a blog, amiről alant írtma, hogy benne bármi megtörténhet. És akkor azt hazudom magamnak, hogy velem is bármi megtörténhet, hogy varázsütésre jóra válnak a dolgok, és az ütés az nem fog annyira fájni, vagy ha fog is, akkor kibírom, és lesz aki lecsókolja a sebekről az alvadásokat. Hintáztatom, olykor hitegetem magam, szereplőim kitalált teremtmények, noha nagyon is vannak, csak nem egy univerzumot választottunk hajlékunknak. Üdvözlet a Plútóról, alázattal: Sebtolvaj.