sebtolvaj

Életidegen alak vagyok. Kihívást jelentek az evolúciónak. Elúnta magát bennem az életöszön. Nekem csak börtön...de még milyen, mennyi rekeszizom sorvad, s onta vért. Mi ez a ragaszkodás akkor mégis, ha nincs is mihez? Talált tárgyakban szegényes vidék, még a végén én leszek aki elveszek. Ágyban, párnák közt aludni el, sok millió évet. Erre vágyom. Ha a hónaljamra tekintek, nem tudom tisztelni többé az életet, a jövő szivárog ki belőlem, a hozzám kötödő nedvek menekülése. Szinte tézis: én nem vagyok. Ő szintén tézis: van, kinél nincs nagyobb, bár soh'se kérte, még rendesen elpusztulni se tudok érte.