sebtolvaj

Záródások

Apámnak elzáródott az epevezetéke. A mozi is hamarosan bezár (nézhetek). Becsukom a szemem. Akkor mindig az van ami kevésbé abszurd. Van egy érzésem, olyan öles érzés (az öl az legalább konkrét), az is bezár. Az érzésem zár, sosem az öl. Az egy másik gyilkos, de annak meg makulátlan. Végig gondolom ami velem történt, és bólintok valóban, hogy lehettem olyan bolond, hogy azt hihettem, van egy csekély esélyem is, élni, túlélni, hinni. Itt és így. Bedobnám a törölközőt (mélyződ frotír), de nem tudom hova és azt se hogy kinek. Le kellene zárni egy fejezetet is, az meg ugye nem megy, mert a fejezetek is mászányiak tudnak lenni, bár fejezetje válogatja, de most ez megint olyan. Mindent be és le kellene zárni, most már tényleg csak utoljára. Végérvényesen. Nem becsapni az ajtót mind eddig, csak behúzni, okosan és szelíden magam után, mint aki nem is volt egyáltalán. Elkélne egy kis segítség. Záródni. Elfáradtam nyitva lenni már.