sebtolvaj

Én rettenetesen gyáva alak vagyok. És rettentő bizonytalan is. Ezért van az, hogy nekem mindig mondani kell; ugorj már, nem lesz semmi baj, valamit csak kell tenned, ne félj, más is megtudja, te is megtudod. És akkor én a hülye gyerek kérdezem, hogy tényleg? És addig-addig amíg egyszer csak olyan kisebb féle rugaszkodást veszek, aztán hanyatt, aztán csak az ég, és nem is mondom, hogy ez feltétlenül rossz, mert nem baj az - minden ellentétes híresztelés ellenére - ha az ember olykor veszít is. És ez újra meg újra. Soha nem felejtem el megkérdezni azokat akik szeretnek, hogy képesnek tartanak e erre vagy arra. Arra számítok talán, hogy előbb vagy utóbb - azon az elven, hogy hátha igaz ha sokat mondom, de nem, a kérdzetettek általában hisznek valamit rólam, és pedig rég megtanultam magamat. Komédiázás ez, mégsem tudok nevetni rajta. Az egyik szemem sír, a másik bolt, (képekkel van tele).(egészen pontosan: látszatokkal)