sebtolvaj

Van, volt az az okfejtés, hogy jó, jó értjük mi azt amit te mondasz, hajj de nagyon értjük, egy cipőben kacsintunk olyankor, mi akik ilyeneket mondunk. De van az az igyekezet, együttérzés, empátia, hogy akkor ragadjuk nyakon a hogyan továbbot, és jól kezdjük is el fojtogatni. A végén pedig jön az, hogy ne fordulj be, tárd ki a kabátod két szárnyát, a csúnya kezeidet - mi a birtoklást jelentené e helyt - a zsebedbe rejtve. És van az a pont amikor én ezt képes vagyok elhinni. Bassza meg. Hiába minden fogadalom - felejteni kell, minden eddigi forgatókönyvet, megszünni, azt, csak arra kellene fordítani minden energiát. Fel tenni a kérdést, azt a kegyeteln rohadt kérdést, hogy mi közöm ehhez az egészhez, hogy akarom e. És nem beszarinak lenni, hanem megválaszolni becsülettel, tiszteséggel, erővel, de nem alkohollal, holott tavi csókolással. Másfél szoba hallnak beszélek. Őrszoba - itt vigyázok magamra. Eldobni a kulcsot, nem kéne már?