Nyirkosságot csinál a szembe belül, ennek a kis időnek is a végtelenje, ami voltam, vagy akartam lenni. És mindegy is már, hogy győzelmeimről lemondok vagy lebeszélnek. Elidőzni az útközben elhagyott részeken, aztán meg elnyúlni rajtuk, amikor már esteledik, részegen, és persze ide acsarog a 'mi lett volna', ha nincsen gazda és nincsen szolga. Kabátot öltök, érteni való; én már csak így tudok beleegyezni a télbe, átmeneti cipőbe bújok és megyek azt utcára ki, félve. A szívem megolvadt műanyag lesz tavaszra, aki már magára sem szivesen szavazna (bang), de két hurkapálca lesz alatta. Hobbivadász. És nem néznék, se pihét se jelet, ami egy gyengét idejekorán tönkretehet, de nevetni azt meg meg kellene tanulni a nyűveken, a dézsmán, ahogy betegbe beleharapnak és eltelnek vele, és nyárnak hisznek mindent, ami a szívüknek is csak a tele. Csak elesznek, és fordítva vetik a keresztet, fejünkben parancs van, gőzölgő egomámor, leszopogatják a húst a múltról, a máról.
Ember farkasnak éhsége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése