sebtolvaj

- Ugye, nem lehet így élni?

Kérdezgetem gyakran azokat, akik a világ azon szegletében  élnek még ahova egy meglehetős gyáva lélek is kimeri dugni nyálkás csigaszarvait. Mintegy letapogatva van-t és nincset. Szkennel. 
Van hogy azt mondják válaszul: hogy, nem, így nem lehet, ki-ki vérmérséklte szerint még azt is hozzá teszi, hogy bár jó volna, és van amikor az ellenkezőjéről biztosítanak; - semmi baj veled, lehet így élni, (de nem érdemes) végül is, ha elgondolom; füllentenek.
Mindkét válasz esetén izgalom vesz rajtam erőt, olyankor azt hiszem; szeretem őket. Azért csak hiszem, mert nekem ez alapvetően tilalmas szavam - egy ostobaság okán az. Az én ostobaságom az ok, mit szépítsem, szépítettem én már sok mindent is és eleget is - interperszonlis kozmetika, a végén sebkenőcs, seggrepacsi, hullaszagú lélek, mindegy. Tudom ezt, ismerem.
Őket, ezt mondom. Azokat akik valahogy eredetiek, (azok is voltak, vagy csak azok maradtak?) holott nem céljuk annak lenni, sokszor nem is tudnak róla, vagy ha igen, de legjobb esetben sem érdekli különösebben őket. Nem tudnak olyanok lenni, mint az álcák. Nem értem hogyan bírják. Sokszor és sokat tudnak szeretni, nekem a legmerészebb számítások után sem kell használnom mind a két kezemet, néha még őket is csak úgy merem bevallani, hogy szégyenkeznem kell miatta, a minősége miatt.

Nem lehet így élni. Lehet így élni

Mindegy, tényleg mindegy hogy mit mondanak, nem a válasz tartalma miatt lesz jó a (mim?)...a kedvem, talán az, olyan mint ha kicsit ismernének, vagy lenne bennünk hajlam rá, és az mindebben a legfurább, hogy nem venni észre rajtuk, hogy e tény kicsit is bosszantaná őket.
Ha rajtam múlna rosszul lennék csak úgy, egyik cigit szívnám a másik után, meglehet remegni kellene, de nem lehet. Az én remegéseim kizárólag hányinger és fejzsongás kíséretében nyomják meg a kapucsengőt, általában éjjel.
Meglepnek, rossz vendégek, feszengő légkör, füst és ital, néha mindehhez hathatós külső segítség.
Ilyesmikre nincsen befolyásom, hivatlan vendégeket, hivottra sem cserélek zavaraimban. Pedig olyan egyszerű volna. Valami nincs meg bennem. Szimatolok.
Majd elfelejtettem: Zs vagyok, harmadik napja nem iszom alkoholt, de nem kell megtapsolni, most nem szeretem látni valahogy, ha két kéz összeütődik. Félnék, közé képzelem magam.