sebtolvaj

Teszek és veszek. Rabol az időm, néha tesz egy kört itt a szobában az a valami, amiben annyi empátia van, mint egy komodói sárkányban, viszont nem annak tetszett és ebből jó sok galiba származott, de azért minden tét nélkül lehet egy té-t tenni a végére, mást se nagyon. Utánam a múlt idő. Halvány özön sincs róla. Szóval, kerülget engem a forró kása, a talpam alatt, azért az mégsem talajvesztés. Ez az okoskodás, most nem tudom, hogy objektivítás, vagy egyszerűen árulás magam felé, időnyerés, végsősoron túlélés - ha igen, akkor úgy, hogy már megint.(kérdezem ezt én ilyenkor magamtól, csak zsenát kitenni a kérdőjelet) Mondjuk új cipővel felvértezve (ígérem utoljára teszek utalást erre) más, egy kicsit más a megvilágítás, nem alapvetően, de más. E szobában, most túl sok a tükröződés, a reflexió, hogy értsd, mindenhol valami oyasmibe botlok, ami nincsen, de akár lehetett volna, általam is és....(ezt a mondatot nem lehet, vagy nem illik befejezni, magam sem tudom) Nincs semmi ebben, minden tárgy elkezdi felvenni a magáénak hitt, vélt helyét, egy macska alszik, alatta egy jó ideje kataton hálózsák álmodik, nem tudom miről.
El kell mennem K-hoz, muszáj, halogatom, de ugyanakkor érzem hogy el kell mennem, nincsenek elképzeléseim, hogy miként fogom elmondani mindazt ami történt és mindazt ami nem történt, nem számítok semmire, ezért aztán nem is tudom, hogy mire várok. Lehet, hogy egy szánalmas kísérlet mindez egyfajta önigazolásra, vagy arra, hogy helyén van e akkor is az eszem amikor képes a hibás-nemhibás vezérszálát elengedni.
És még van itt valami, egy nem mindennapos, egy tetszhalott teafiltert nézve - először csak bent a fejemben - magamra ismertem, de nem fájt, illetve fájt, mert persze hogy fáj az ilyesmi, de nem úgy, vagy nem annyira, vagy nem ott, vagy nem tudom, vagy csak bebeszélem, de azt akartam hogy legyen az a kép, kísérletet tenni arra - nem többet - hogy milyen az. Hogy mi az, hogy mit akar. E képektől kelleni tudni távoltartani a komodói sárkányokat. Minden mást pedig beleengedni.