sebtolvaj

Higany kaláccsal ette a töpörtyűt - ha úgy adódott - és összemorzsázta az asztalon azt az abroszt amin sormintában, egy meglehetős nehezen megfejthető  koncepciónál fogva vasmacskák és stilizált pávák váltották egymást. Reggelre a kalácsdarabok, a morzsalék többnyire valami alakzatba fejlődött, holott ékbe, de az is lehet, hogy Higany tekintete kényszerítette valami önkényes rendbe őket. Ez még nincs bebizonyítva. Ez utóbbi közlés kapcsán nem nehéz elgondolni, Higanyra leginkább senki sem tudott haragudni tartósan, jobbára csak a tej, de az meg estéről reggelre, vagy reggelről estére megaludt a szájában.
(Higany neve egy tévedés, annak pedig határozottan jó, azt szereti az emberi természet, többletet lát általában abba, amiben inkább hiány van. Ő maga találta ki magának ezt, még 11 évesen. Gondosan eltervelte beceneve elterjedésének mértékét és irányát. Először csak az Erdő sori gyülevészekkel szólítatta magát annak, és minden hét keddjén egy párhuzamos utcányi teret harapott ki magának az öröklétből. Higany abból a meggondolásból találta ki magának ezt a nevet, mert hiú volt azon tulajdonságára, hogy lassú. Évekkel később világosította fel a Zenyiga Kriszti, hogy Higany tulajdonképpen Ólomra gondolt, de akkor ezt az egészet nem lehetett visszacsinálni.) Mondjuk vissza éppen vissza lehetne, csak akkor előlről kellene kezdeni az egészet, onnan, hogy Ólom kaláccsal ette a töpörtyűt, de ezt senki sem akarhatja. Higany szájában néha tényleg megaludt a tej, az iskolai szünetekben éppen ezért némi sajt eladásával keresett némi mellékest, amit aztán a háromlábú malacperselyében tárolt. A környezete éppen annyira ismerte Higanyt, mint amennyire Higany ismerte fel a környezetét. Tudni való, amikor először hallotta az iskolában azt a szót, hogy környezetismeret óra, valami olyasmit értett alatta, hogy bemutatkoznak egymásnak az osztálytársak, ki ki elmeséli titkait és hogy hol van a bunkere a vasúti töltés mellett, de csak fenyőtobozokról beszéltek jobbára ezeken az órákon, amit a decemberi hónapok kivételével Higyany álhatatosan ugyan, de leszart.
Higany egyik mániája az volt, hogy nagyon szerette ha számára ismeretlen illetve idegen emberek mondják ki a nevét. Ezért szerette a kémia órákat és a a tévében az időjárás jelentést, a kedvenc része az volt amikor ahhoz a frázishoz ért a meteorológus, hogy "a hőmérő higanyszála". Higany kedvenc háztatartási gépe egy hűtőszekrény volt, aminek nagy ajtaját izzadós, zsíros kezével folyton összemaszatolt. El sem tudta képzelni, hogy vannak olyan barbár népek, akknek nem evidens, hogy egy hűtő színe csak is fehér lehet. Cipőt pedig úgy vette le, hogy nem oldotta ki a fűzőit, hanem az egyik cipő talprészét a másik cipő sarokrészéhez illesztve feszegetni kezdte, közben egyik kezével az ajtófélfába kapaszkodott, mindig ugyanúgy, ezért aztán mostanra már ki is kopott ott a festék egy kéz formában. A töpörtyű is inkább stiláris okok miatt volt Higany kedvenc étele. Egyéb okok is vannak persze, mint mindig persze, úgy kell ezt most érteni.  Higanynak volt egyszer egy autóbalesete és elveszítette az eszméletét, rövidebb időre az emlékezetét is. Négy hónap után az első jelentéssel bíró szó ami elhagyta a száját, az a töpörtyű volt, amit akkor mondott ki, amikor a nővér a feje alatti párnát igazgatta, föléhajolva mellkas tájt, köpenye megereszkedett, szabad utat teremtve a fotonoknak fent említett nővér mellbimbói és Higany szemei között.
Aztán szépen helyre jött, az emlékezete is helyre állt, később pedig már a jövőt is látta - zárójelesen: rövidebb ideg életközösséget alakított ki a nővérrel, aki később egy jugoszláv hajóskapitányért dobta őt.
Jövőbe látását inkább tudomásul vette, mint tekintette lehetőségnek. A legbüszkébb akkor volt, amikor napra és órára pontosan megtudta mondani előre, hogy mikor léptetik át az ötezredik fehér színű Lada személygépkocsit. Ha mindennek elmesélésére társaságban kérték, akkor nem felejtette el megemlíteni, hogy a vonatot vezető masinisztát Uray Andornak hívták és iszákos, kötekedő ember hírében állt.
Higany egyébként nem volt társasági ember, legjobban az erkélyen, egyedül szerette tölteni az idejét, szerette a napos időket, olyankor nagyítót tartott magánál, és az asztalon lévő lilmlomokra, újságokra égetette apró lukakat amíg meg nem unta. A lakásában még nem járt senki, ha barátai meglátogatták, velük az ajtóban beszélt, ha túl hosszadalmasnak ígérkezett a párpeszéd, akkor a fekete-piros műbőrpuffokat vitte ki az ajtó elé, meg a kis dohányzó asztalt, ami olyan hosszú volt, hogy kissé belógott Torda néni ajtajába.
Azt hiszem Higanyról már majdnem mindnet elmondtam, amit érdemes volt. Kivéve egyet, az pedig mind közül a legfontosabb. Higany nincsen, de úgy nincsen, hogy nem merül fel az, hogy például mi lenne, ha volna, ezért aztán senkit nem rág a bánat, hogy mi lenne, ha mégis lenne, mert így még csak nem is hiány, ha van is, akkor az csk inkább olyan formán definiálható, hogy feltételezhetetlen többlet, de ilyen meg nincsen.
Azt hiszem a legtöbben ezért szeretik Higanyt.