2006. május 15., hétfő

Az ember a kora elhaladtával valóban bölcsebb lesz. Lehet, hogy csak belátóbb, de ebbe egy esetleges önkonfrontálódástól tartva nem igen mennék bele. Személyes élményeim után szabadon, sorra olyan felismerések sorakoznak feldolgozásra várva, mint hogy az anyagcsere közel sem tartozik az egyszerűen kivitelezhető finommotorikus mozgásképletek halmazába. Pedig még a villámzár felfedezévével egyfajta tuinvanként könnyítést is kapott az emberek azon fele, melynek a sorsa valahogy úgy kanyarog, hogy valamije azért bizonyos periódikusságnak engedelmeskedve törjön vagy szakadjon, de legalább valamije ne úgy, ahogy, és legalább is szét legyen.
Sorolhatnám azokat az akrobatikusnak cseppet sem mondható mozdulatsoraimat, de elfáradok bele. Legjobban az ez időszerint, puha macskamancsokra hajazó kezemet nézegetem és próbálom vigasztalni magam. Na jó, az a korszak már lezárult, hogy én manuális értelemben véve jó lehetek, azonban még előttem állnak olyanok, hogy egyet említsek, mint a világ legjobb lábgitárosa. Az is valami, és különben is az lett mondva, forrónyomon; hogy sebcsont beforr.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése