sebtolvaj

Vannak élethelyzetek, amikor a dédanya egyben tárgyi bizonyíték is. Ritkán, de előfordulhat az ilyesmi is. Arról meg nem is szólva, hogy ennél lett megfogantatva a szépség koldusa. Így bele az internetbe. Piszok dolog a szükségtől, hogy ahova lesújt, oda elementális erővel szokott. Gebe Márta (már szinte balladai)  2003-ban halt meg. Talán őrizgetett egy asztalt, talán csak az emlékét, mit lehet ezt már tudni. Nem is érdekes talán, az számít csak,hogy a tárgyak önálló életre kelnek általunk, néha tőlünk függetlenül. Eszembe jut, hogy jó régen azon is elbíbelődtem, hogy vajon a fáknak tökéletesen mindegy e, hogy mi készül majd belőlük, kómód vagy gyufa. A fák, ezt mindenki tudja - leszámítva egy ismerősömet - nem beszélnek, ezért hát mindig magamnak válaszoltam meg a fák helyett a kérdéseimet. Minden esetben azonosak voltak a válaszok; egy nagy szart mindegy édes fiam. Akármelyik asztalról elmondható, hogy nem egyéb mint halott fa, ami egy élőt szolgál, jó esetben kései haláláig. De mindegy. Azt továbbra se lehet, de nem is érdemes tudni, hogy hány hét is a világ, de az asztal az egy tízes, és biztos vashatost beszámítanak.