Egyszer azt mondta - a szobájában mondta, ahol mindig kevés volt a fény, és kopott volt a bútorzat, és én hónapokig jártam abba a szobába - egy valaki, hogy azt gondolja rólam, hogy erős vagyok. Úgy értette mindezt, hogy erős lélek lakozhatik bennem.(akkortájt én gyengének gondoltam azt amit a másik erősnek festett le nekem egy akkori iméntben , igazi szaralaknak,mondjuk így; hozzám éppenséggel illőnek tudtam csak elképzelni) A dolog paradoxona, hogy abba a szobába egytől egyig gyenge és szar lelkek jártak úgy csinálni mint ha képesek lennének bármi nemű színlelésére is a létezésnek. Azóta nekem, ha eszembe jut mindez, ez a mondat és minden enyhítő körülmény, a szobába szűrődő kevéske fény játszásaival, ahogy a bútoron elidőznek, kapva kapnak az én akkori időmön, kapaszkodókat keresve bennem és ahogy újra meg újra nem találnak. Ha eszemben örvénylik mindez, gyakran töprengek azon, hogy valóban ezt gondolta volna, vagy inkább csak egy hazugságot közölt, de úgy, hogy abban aztán esetleg hinni lehessen. Talán tudhatta, hogy reményért ember mindenre képes, még magát is el vagy feladná, ha tudja a módját. Ha nem adja, akkor nem jelenti azt, hogy akkor ő ettől jó volna, nem, ez csak többnyire csak annyit jelent: élhetetelen, triviálisabban: töketlen.
Mikor azt mondják, hogy minden ember egyenlő jogokkal rendelkezik. És senki nem áll fel és senki nem mondja, hogy ez nem így van, hogy meztelen a király, jobbára azért mert a királyok kiveszőben vannak, így nem is nagyon láttak olyat, köztük én sem, vagy csak nagyon ritkán, utoljára is egy Elvis nevezetűt, de ez is inkább ellenem szól mind mellettem (itt nyugodtan vehetsz egy lendületet gondolatban, mert úgy van értve a király, hogy lendület kell hozzá), a mezítelenség meg legjobb esetben is mint szintetikus playmate tárgyiasul, úgy hogy materiális metafora. És ahogy csak a filmekben dörgölik a keshedt hamburgereket, azok életteli fotógráfiájuk alatt az eladók képébe - hogy nekem te hazuggyá má' bazmeg - mese habbal. Azt hiszem az ember az egyetlen lény amely a hazugságot igába hajtva, megtette azt világa egyik pillérének. Most lojalitásnak vagy rugalmasságnak hívja a hozzá fűződő viszonyát. Később máshogy fogja hívni. Az élet rövid az önáltatás örök. De legalább is részben. Aztán még az is eszembe jutott, hogy a start után nem sokkal mi minden volt természetes, magától érthetődő, mint ahogy én is magamtól érthetődő voltam, és akik körül vettek azok ezt mind tudomásul is vették, tehát értettek, vagy érteni véltek. Azt mondják gyerekkor. Semmit nem kellett bizonygatni, nem kihívás volt, nem bizonyítások és tételek sorozata, hanem könnyű, nem kimódolt, de idejében is mély létezés. Vagy az amiről ezt lehetett hinni. Azt lehetett hinni, hogy mindig úgy lesz, hogyaz a természetes, hogy nem kell örökkön okot okra sorakoztatni magad mellett, érted. Nem érted. Én sem értem, senki sem érti, vannak akik közelébe mentek, általában megette őket a sárkány, ezért is olyan kevés a király. Akkor még azt lehetett hinni, amit jól esett és nem azt amit kellett. Nem kívülről jöttek a parancsok, ösztönöm játékszere voltam és én voltam az is aki játszottam ösztöneimmel. Nem tudtam semmiről. Jó volt. A mostani nem tudásom már más, már csak belső hangoskodás, tartalmatlan és üres belső feleselés. A mostani nem tudás az rossz, folyton a rosszabbik felemet sminkeli. Komikus látvány.
Most meg azt mondja nekem legvalakibb, hogy nem hajlok, hanem török. Bár nem tudom a viszonyát az antiflexibilitásomhoz. Hanem ez már csak úgy van, biztos úgy van, szeretném ha úgy lenne, hogy ez is olyan mondat amire jó sokáig lehet emlékezni, elmélázni, mazsolázni, hogy az most fogyatékosságnak vagy épp erénynek gondolná e ő el, adott lélektani pillanatban. Persze lehet, hogy egyik sem, és tényleg minden relatív, de rohadtul kellene már egy pont amihez a relativítást igazítani lehet. Egy pont, ami nem mozdul el és bátran oda lehet tenni egy mondat végére, mert feltételezni lehet róla, hogy ott is marad. Azt találtam gondolni, hogy jó lenne, ha mindenkiben lakna egy ilyen pont, aztán meg azt, hogy ha mindenkibe lakik, akkor biztos bennem is, legalább három...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése